Külföld
Messzire vezetnek a népszámlálás adatai

A szerb társadalom legnagyobb problémája az elöregedés, illetve az, hogy szomszédunknál az egyik legalacsonyabb a várható élettartam és az iskolázottság mutatója – írta meg pénteken a Danas napilapot idézve a Vajdaság Ma. Mint a cikkből kiderül, Vladimir Nikitović demográfus, a Társadalomtudományi Intézet kutatója elmondta, hogy az összképen csak úgy lehet(ne) javítani, ha először a meglévő lakosság életszínvonalát növelik, ami pedig közvetetten hatni fog a születések számára is.
Minden kutatás azt mutatja, hogy negatív a migrációs mutatónk – fogalmazott a szakember. Az ENSZ Fejlesztési Programjának (UNDP) kutatócsoportja úgy ítélte meg, hogy éves szinten a távozók száma mínusz tízezer is lehet, ami a gyakorlatban annyit tesz, hogy ennyivel többen mennek el Szerbiából, mint amennyien beköltöznek.
A cenzusból kiderült 6,7 milliós lakosságszám egyébként azt jelenti, hogy Szerbiában nagyjából annyian élnek most, mint 1961-ben.