Külföld
Putyin: Fogadd el az örök háborút
Andrej Szoldatov és Irina Borogan bennfentes újságírók jegyzik azt az elemzést, amiből az is kiderül, hogy a katonai műveletből hosszú háború válhat

Az elnök 2012 óta először nem tartja meg éves nagy sajtótájékoztatóját. Nem, vagy csak később intéz beszédet a parlamenthez, pedig erre a törvény kötelezi. Az újévi fogadás is elmarad a Kremlben, és a rendszert ismerők szerint ennél is meglepőbb, hogy Putyin nem vett részt a Csekisták Napján, amikor a kommunista terror elkövetőit, a KGB rettegett elődjét, illetve utódját, a belbiztonsági és kémelhárítási feladatokat ellátó Szövetségi Biztonsági Szolgálatot az FSZB-t ünneplik.
Ezek mind azt jelentik a szerzők szerint, hogy Putyin szakít az eddigi legfontosabb szövetségesének tartott titkosszolgálattal, és a hadsereget, valamint a háborút tartja legfontosabbnak. Nemrég arról beszélt, hogy a fegyveres erők pénzelését semmilyen korlátozás nem akadályozhatja.
Szerintük teljesen ráfixálódott a háborúra, és az azt népszerűsítő Telegram-csatornák támogatása mellett döntött. Így foglalják össze az elnök üzenetét: „A totális háború, amely februárban egy rövid, Ukrajna »nácitlanását« célzó katonai műveletként kezdődött, hosszú háború lesz. Putyin beszédében semmilyen jel nem utalt arra, hogy mikor és hogyan ér véget, nem beszélt új célokról, hanem azt mondta, hogy ez annak a konfliktusnak a folytatása, amelyben Oroszország évszázadok óta részt vesz. Most itt az ideje, hogy az állam és az orosz nép is hozzájáruljon ehhez a háborúhoz, mondta Putyin.”