Külföld
Börtönben tölti a karácsonyt az EP korrupcióval vádolt görög ex-alelnöke

Eva Kailit és három társát december 9-én elején tartóztatták le a Katargate néven elhíresült ügyben. Az ügyészség szerint börtönben kell maradnia, mert ha kiengednék, túl nagy lenne a kockázata annak, hogy kijuttatnák Katarba. A döntés ellen lehetne fellebbezni, Kaili ügyvédje azonban a Politicónak azt mondta, nem fognak élni ezzel a lehetőséggel.
Miközben őrizetbe vett élettársa, az olasz Francesco Giorgi - egy belga szocialista EP-képviselő, Maria Arena asszisztenseként dolgozott - bevallotta, hogy katari pénzt vett át - azt állítva, hogy erről felesége mit sem tudott -, Kaili ártatlannak vallotta magát a korrupciós ügyben, és szabadon bocsátását kérte az előzetes letartóztatásból az illetékes brüsszeli bíróság előtt tegnapi meghallgatásán. A bíróságot nem hatotta meg az sem, hogy gyermekei vannak. Giorgi a múlt héten tett vallomásában azt is beismerte, hogy tagja volt egy olyan lobbiszervezetnek, amelyet Marokkó és Katar is arra használt, hogy beavatkozzon az Európai Parlament döntéseibe.
A rendőrség korábban csaknem 1,5 millió eurót foglalt le a brüsszeli régióban az ügyben végrehajtott házkutatások során.