Külföld

Nagyrészt egyetért a Roszatom a NAÜ-vel a zaporizzsjai atomerőművet illetően

Oroszország nagyrészt egyetért a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kezdeményezésével, hogy biztonsági övezetet hozzanak létre a zaporizzsjai atomerőmű körül – közölte csütörtökön a Roszatom orosz atomenergetikai konszern.

Nagyrészt egyetért a Roszatom a NAÜ-vel a zaporizzsjai atomerőművet illetően
Rafael Grossi a megbeszéléseket követően fontos tárgyalási fordulóról beszélt a biztonsági övezettel kapcsolatban
Fotó: Pool/AFP/Jung Yeon-je

A Rafael Grossi NAÜ-főigazgató moszkvai látogatását követően kiadott tájékoztatás szerint nagyban sikerült közelíteni Moszkva és Grossi álláspontját ebben a kérdésben. A Roszatom szerint tartalmas, hasznos és őszinte eszmecsere folyt köztük.

A NAÜ kezdeményezésének értelmében a harcoló felek kötelezettséget vállalnának arra, hogy felhagynak az atomerőmű területének támadásával, Oroszország pedig kivonná a nehézfegyverzetet onnan a helyzet csillapítása végett.

Grossi a nap folyamán találkozott a Roszatom mellett a külügyminisztérium és a nemzeti gárda képviselőivel is.

Jelenleg gárda alakulatai ellenőrzik az atomerőmű területét.

Rafael Grossi a megbeszéléseket követően fontos tárgyalási fordulóról beszélt a biztonsági övezettel kapcsolatban.

„Döntő fontosságú, hogy az övezet egyedül arra irányuljon, hogy elejét vehessük egy nukleáris balesetnek” – írta mikroblogján. Mindemellett hozzátette, hogy további tárgyalásokra lesz szükség.

A NAÜ kormányzótanácsa novemberben az orosz csapatok kivonását sürgette, de Grossi azóta többször világossá tette, hogy ez nehezen lenne megvalósítható a zaporizzsjai térségben, s ezért kezdeményezésébe ezt az elemet nem vette bele.

Oroszország elutasította a csapatkivonásra vonatkozó nemzetközi követelést, ugyanakkor hajlandónak mutatkozott az atomerőművet illető biztonsági helyzet megvitatására.

Kapcsolódó írásaink