Külföld

Letette hivatali esküjét Natasa Pirc Musar

Ő az első nő Szlovénia elnöki posztján

Letette hivatali esküjét csütörtökön Natasa Pirc Musar, az első nő Szlovénia elnöki posztján – közölte a szlovén közszolgálati televízió.

Letette hivatali esküjét Natasa Pirc Musar
Pirc Musar a szavazatok csaknem 54 százalékát, Logar a voksok mintegy 46 százalékát szerezte meg
Fotó: AFP/Jure Makovec

A beiktatási ünnepséget délután tartották a nemzetgyűlésben, ahol a szlovén függetlenség és egység december 26-i ünnepnapjáról is megemlékeztek.

Pirc Musar megesküdött, hogy tiszteletben tartja az alkotmányos rendet, lelkiismerete szerint cselekszik, és mindent megtesz Szlovénia jólétéért.

A balközép pártok által támogatott Pirc Musar a szlovéniai elnökválasztás második fordulójában, november 13-án a szintén függetlenként induló, jobboldali Anze Logar volt külügyminisztert utasította maga mögé.

Pirc Musar a szavazatok közel 54 százalékát, Logar a voksok mintegy 46 százalékát szerezte meg.

Natasa Pirc Musar kampányában kiállt a demokratikus állami és társadalmi rend mellett, és külön hangsúlyt fektetett az emberi jogokra. Megfogadta: felszólal, ha úgy érzi, megsértik ezeket, ugyanakkor jelezte, hogy nem avatkozik bele a napi politikába.

Pirc Musar december 23-án lép hivatalba.

Elnökként első külföldi útja a Nyugat-Balkánra vezet, hogy folytassa elődje, Borut Pahor erőfeszítéseit a térségre összpontosító brdo–brijuni-folyamatban.

Az 54 éves ügyvéd, korábban információs biztos és újságíró az ország 1991-es függetlenné válása óta az ötödik elnök. Pahor előtt, akinek most járt le a második mandátuma, Milan Kucan volt az egyetlen elnök, aki kétszer tölthette be a köztársasági elnöki posztot.

Szlovéniában az államfőt közvetlenül választják.

Főként reprezentatív, de politikailag fontos szerepet tölt be: ő a hadsereg főparancsnoka, és magas rangú tisztségviselőket is kinevez, többek között a nemzeti bank elnökét. A kinevezéseket a parlamentnek is jóvá kell hagynia.

Az elnök megbízatása öt évre szól, és legfeljebb egy alkalommal választható újra.

Kapcsolódó írásaink