Külföld
Több bérpótlék jár majd az alkalmazottaknak

Lassan két esztendeje, hogy a pozsonyi kabinet befagyasztotta a munkavállalóknak járó bérpótlék emelését, azért, hogy így segítsen a vállalkozásoknak megbirkózni a világjárvány okozta gazdasági nehézségekkel – írta meg pénteken az Új Szó. A pluszpénz nagyságát eredetileg a minimálbérhez kötötték, 2020-ban azonban fix összegben határozták meg.
Az ellenzéki Smer a közelmúltban javasolta a Munkatörvénykönyv módosítását. Akciójuk célja az volt, hogy a bérpótlékot újfent a minimálbérhez kössék, amely így az idei hatszáznegyvenhatról jövőre hétszáz euróra emelkedhet. A módosítás ezúttal sikert ért el, ugyanis a parlament százharminchét jelenlévő képviselője közül száztizen szavaztak az elképzelés mellett, köztük az OĽaNO és a Sme rodina képviselőinek a többsége is, csupán az SaS honatyái tartózkodtak.
A jövő júniusban életbe lépő új szabályok szerint a munkavállalóknak szombatokért a minimálbér ötven százalékának megfelelő bérpótlékot fizetik majd. Ha azonban a szombati munkát rendszeresen végzik, ezért csak negyvenöt százalékos kiegészítés jár. Vasárnaponként a pótlék a minimálbér száz, rendszeres vasárnapozás esetén pedig kilencven százaléka lesz. Éjszakai tevékenység esetén a bérpótlék a minimálbér negyven-, illetve ötven százaléka lesz, ha a munka veszélyes, vagy harmincöt ha azt „főként éjszaka” kell végezni.