Külföld
Hat ember halt meg, mert robbant a bomba
A tragédia Afganisztán északi részén történt, egy út mellett – jelentette egy tálib tisztviselőre hivatkozva a CNA
Mohammad Asif Waziri, Balkh tartomány rendőrfőnökének szóvivője megosztotta, a tartomány fővárosában, Mazar-e Sharifban történt robbantásban hét embert is megsérült.
Egyelőre egyetlen csoport sem vállalta magára a robbantást, ám az Iszlám Állam már azóta aktívan tevékenykedik az országban, hogy a tálibok 2021-ben átvették a hatalmat az országban.
A helyszínen készült felvételek azóta megjelentek a közösségi médiában is, a fotókon pedig látszik, hogy egy busz és egy másik autó is szinte teljesen megsemmisült, a környéken pedig több szekér és gyümölcsöskocsi látható, melyek a robbanás következtében széthullottak az út mentén.