Külföld

Majdnem kiállnak Ukrajnáért

Csaknem háromezer ukrán menekültet regisztráltak már hajléktalanként Angliában, a számuk pedig heteken belül többszörösére nőhet. A kormánynak egyelőre nincs megoldása a közbiztonságot is fenyegető helyzetre.

Majdnem kiállnak Ukrajnáért
Ukrajnáért tüntetnek Nyugat-Európában
Fotó: dpa/dpa Picture Alliance via AFP/Thomas Banneyer

A brit kormány legfrissebb adatai szerint már 2985 ukrán regisztrált hajléktalanként Angliában – közölte a TIME felidézve, hogy március 18-a, az Otthonok Ukrajnáért program elindítása óta 106 ezer embernek biztosítottak szállást a szigeteken.

A kezdeményezés lehetővé teszi az ukránok számára, hogy elkerüljék a menekültügyi eljárást, azaz „soron kívül” beutazzanak az Egyesült Királyságba, ha ott legalább fél évre befogadja őket valaki. Itt azonban van egy csavar a történetben: az érintettek hivatalosan nem minősülnek menekültnek vagy oltalmazottnak, ennek megfelelően állami ellátásra sem jogosultak. A kormány a vendéglátóknak fizet havi 350 font (nagyjából 165 ezer forint) támogatást, ezen túlmenően viszont kinek-kinek magáról kell gondoskodnia. A „vendégek” nem kapnak semmit.

Az Otthonok Ukrajnáért éppen ezért vesztett népszerűségéből. A legtöbben április végén és májusban érkeztek: hivatalosan 14 ezerre teszik azok számát, akiknek karácsony előtt jár le a hat hónapja. S bár elvben mind maradhatnának egy következő ciklusra, az Egyesült Királyság Nemzeti Statisztikai Hivatalának augusztusban közzétett legfrissebb felmérése szerint a vendéglátók negyede már akkor ki akart szállni a programból, további 15 százalékuk pedig erősen fontolgatta azt.

Azóta a helyzet romlott, nem utolsósorban az emelkedő energiaárak és az infláció miatt. A pénzromlás negyvenéves csúcsra hágott, 11,1 százalékon áll az Egyesült Királyságban és a pénzügyi felügyelet szerint a következő két évben körülbelül hét százalékkal romlik majd az életszínvonal. Jeremy Hunt pénzügyminiszter eközben hatalmas adóemelési és kiadáscsökkentési csomagot jelentett be. A kormány a megszorításoktól reméli, hogy sikerül betömni az úgynevezett „fiskális fekete lyukat”.

A fentiek miatt egyre többen tartanak attól, hogy ukránok tömegei vállnak hajléktalanná és esetlegesen bűnözővé. Az Otthont Ukrajnáért keretében kiosztott támogatások kapcsán egyszer már szóba került, hogy megduplázzák a támogatást, de ezt októberben elvetették a döntéshozók. Most ismét napirendre került a kérdés azzal, hogy 6-ról 12 hónapra és évente 10 500 fontra bővítenék a program kereteit, de egyelőre minden képlékeny. A lakásügyi minisztérium is csak annyit közölt a TIME-mal, hogy az önkormányzatok „felelősek a hajléktalanok vagy a hajléktalanná válás veszélyének kitett ukránok támogatásáért, ideértve az ideiglenes szállás biztosítását, annak érdekében, hogy egyetlen család sem maradjon fedél nélkül”.

Kapcsolódó írásaink