Külföld

Újságírót akart megöletni a drogterjesztő

Elítéltek egy bűnözőt a román hatóságok, aki meg akart öletni egy temesvári újságírót. A zsurnaliszta „bűne” az volt, hogy cikksorozatot írt a megyében zajló kokainüzletekről.

Újságírót akart megöletni a drogterjesztő
Kokaincsíkok és fogyasztójuk (képünk illusztráció)
Fotó: MH

Az elsőfokú ítélet szerint nem jön ki egyhamar a rácsok mögül Lucian Boncu, akit még tavaly, Olaszországban kaptak el, miután meg akarta öletni Dragoș Boța temesvári újságírót – írta meg pénteken a Főtér. Mint a cikkben olvasható, a férfit gyilkosságra való felbujtás miatt egy, fegyverrel és lőszerrel való visszaélés miatt pedig két év börtönre ítélték.

Ez látszólag nem sok, ám összevonták őket több olyan korábbi verdikttel, melyek miatt Boncu már most is börtönben ül, így összesen tizenegy esztendőt és egy hónapot kapott. Az ügyészek szerint a bűnöző többeket is megpróbált felbérelni arra, hogy végezzenek a zsurnalisztával, aki amúgy azzal húzta ki nála a gyufát, hogy a Temes megyei kokainterjesztőkről írt leleplező cikkeket. Boncu a munka elvégzéséhez egy másik alvilági figurának átadott egy pisztolyt a hozzá szükséges töltényekkel.

Bár Boncu azzal próbált védekezni, hogy igazából csak megveretni akarta Dragoș Boțát, s a fegyver csak az ezért járó „fizetség” lett volna, azonban a taláros testület nem hitt neki.

Kapcsolódó írásaink