Külföld
Halált hozhat a magas energiaár

A szankciópárti politikusok több mint fél éve azzal érvelnek, hogy az Oroszország ellen hozott büntetőintézkedések nem fognak elviselhetetlen terheket okozni az európai embereknek – hangoztatta a közösségi oldalra feltöltött videójában Hortay Olivér. A Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitika üzletágának vezetője aláhúzta, egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy ebből egy szó sem igaz.
Egy neves gazdasági lap, a The Economist lesújtó előrejelzést tett közzé. Mint a szakember a portált idézve kifejtette, az energiaárak emelkedése már önmagában drámai módon megemelheti a halálesetek számát az idei télen Európában. A növekvő rezsiköltségek hatására számos háztartás képtelen lesz fűteni otthonát. A fagy gyengíti az immunrendszert, fokozza a szív- és érrendszeri, valamint felső légúti megbetegedések kockázatát – fogalmazott.
Utóbbiak különösen az idős emberek körében lehetnek végzetesek – mondta Hortay Olivér. A lap szerint az energiaköltségek tízszázalékos bővülése 0,6 százalékkal növeli a halálozási rátát. Ez különösen annak fényében tragikus, hogy a legtöbb európai országban a rezsiköltségek az egekbe szöktek. Hogy mennyivel több áldozatot követel majd a hideg, az a tél keménységétől függ.
Ha az időjárás az elmúlt évtized átlagát követi, akkor az elszabaduló rezsiárak okozta többletveszteség megközelítheti a százötvenezret – húzta alá a szakember. Ha az elmúlt húsz év legenyhébb időszaka jön, akkor „csak” nyolcvanezer embert veszít el a kontinens. Ha pedig beüt a kőkemény zordság, akkor száznyolcvanötezer ember halálával lehet számolni.
A lap becslése szerint az orosz–ukrán háborúban eddig ötven-hatvanezer katona és hatezer-ötszáz civil hunyt el – azaz bármi is vár ránk a télen, a féktelenné vált energiaárak nyomán több embert veszít az EU, mint amit amit a fegyveres konfliktus eddig követelt. A cikk ráadásul kizárólag a lehűlés okozta gondokkal számol, és a gazdaságiakkal nem – hívta föl a figyelmet Hortay Olivér. Márpedig a recesszió itt van a nyakunkon, ami szintén emberéletekben mérhető súlyos károkat von maga után.
A szankciópártiak narratívája tehát hamis – mondta – hiszen az európai politikai elit a büntetőintézkedésekkel saját állampolgárainak a bőrét viszi a vásárra, és tömegeknek okoz iszonyatos nehézségeket. Hozzátette, az eddigi törekvések zsákutcának bizonyultak, azokon tehát változtatni kell.