Külföld
Nem korlátozná a civilek mozgásterét a lengyel szenátus
Több mint ötórás vita után, szerdára virradóra elutasította az ellenzéki többségű lengyel parlament felsőháza, a szenátus az oktatási törvény módosítását, amelynek értelmében az iskolákban és az óvodákban a civil szervezetek által tartandó foglalkozásokhoz szükség lenne a megyei tanfelügyelő, valamint a szülők hozzájárulására. A tervezet így visszakerül az alsóház, a szejm elé – közölte az MTI.
Az alsóház még november elején hagyta jóvá a jogszabálymódosítást, amelynek elfogadása esetén a civil szervezetek foglalkozásait a szülői tanács véleményezné a szülők körében folytatott konzultációt követően. Emellett a szülők írásbeli jóváhagyása lenne szükséges ahhoz, hogy kiskorú diák ilyen foglalkozásokon részt vehessen. Az engedélyezésről végső soron a tanfelügyelő döntene, aki az iskolaigazgatótól a foglalkozások időpontja előtt legalább két hónappal részletes információkat kell hogy kapjon azok tartalmáról. Nem szükséges tanfelügyelői engedély az országos függőségmegelőzési központ, a cserkészszervezetek, illetve a Vöröskereszt által tartandó foglalkozásokhoz. A törvénytervezet preambuluma a keresztény értékrendre hivatkozik.
A szenátusi vita során a Polgári Koalíció (KO) nevű fő ellenzéki frakció tagjai a többi között úgy látták, hogy a tervezet szerint az iskolai foglalkozásokról nem elsősorban a szülők, hanem leginkább a köztisztviselőként dolgozó megyei tanfelügyelők döntenének. Vagyis a tervezet csak látszólag bővíti a szülők jogát ahhoz, hogy gyermekeik neveléséről döntsenek, valójában sérti ezt a jogot. A KO szenátorai a törvény megvétózására szólították fel Andrzej Duda elnököt, amennyiben a szejm újból jóváhagyja. Ezt egy, a jelenlegihez hasonló törvény esetében idén már megtette. Az ukrajnai háború február 24-i kitörését követő légkörben Andrzej Duda a belpolitikai egység szükségességére hivatkozott, egyúttal jelezte a téma későbbi megvitatását, majd júliusban benyújtotta saját, a szenátus által most elutasított csomag részét képező tervezetét.