Krónika

Rekordtávolságra jutott a Földtől az Orion

Távolsági rekordot állított fel tíz nappal az indulása után a NASA Artemis 1 holdmissziójának Orion űrkapszulája. A szerkezet immár több mint 400 700 kilométerre távolodott el a Földtől.

Rekordtávolságra jutott a Földtől az Orion
Látótávolságban a Hold
Fotó: AFP/NASA TV/Handout

Ilyen távolságra még soha nem ért el a Földtől legénység szállítására készült űrhajó – közölte szombat éjszaka a NASA abból az alkalomból, hogy az Artemis 1 holdmissziójának Orion űrkapszulája 400 700 kilométerre jutott bolygónktól. A korábbi rekordot több mint félszáz éve az Apolló–13 állította fel 400 171 kilométerrel.

Az Orion kapszula fedélzetén nincsenek asztronauták, mivel ezzel a Holdat megkerülő úttal tesztelik a szerkezetet. A tervek szerint 2024-ben az Artemis 2 küldetésen lesz először legénység a kapszulában. Az Orion most egyébként 432 ezer kilométerre távolodik majd el a Földtől. Jim Geffre, a küldetés egyik menedzsere a napokban úgy fogalmazott: „mindez csak egy statisztikai adat, ám szimbolikus, amit reprezentál.”

Az Artemis 1 küldetés november 16-án kezdődött, s a kapszula várhatóan december 11-én landol bolygónkon.

Kapcsolódó írásaink