Külföld

Megérkezett az etiópiai Tigrébe az első ENSZ-segélyszállítmány a tűzszünet óta

Megérkezett az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) az első konvoja szerdán Tigré etióp államba, azóta, hogy a felek az Észak-Etiópiában két éve tartó konfliktus lezárása érdekében november elején megállapodást írtak alá.

Megérkezett az etiópiai Tigrébe az első ENSZ-segélyszállítmány a tűzszünet óta
A WFP szóvivője elmondta, hogy a gépkocsioszlop 15 teherautóból állt
Fotó: AFP/Michele Spatari

Ez a WFP első konvoja azóta is, hogy augusztus végén, az öt hónapnyi fegyverszünet után ismét kiújult harcok miatt leállították a segélyszállítmányokat.

A WFP október közepi becslése szerint 5,4 millió ember szorult élelmiszersegélyre Tigrében, azaz a mintegy hatmillió lakos hozzávetőlegesen 90 százaléka.

Az ENSZ-szervezet szerint a konvoj szerdán lépte át a szomszédos Amhara állam határát. Ezt az útvonalat a Tigrén kívüli lázadók 2021-es offenzívája óta nem használták.

A tigréi lázadók ellen harcoló etióp szövetségi hadsereget támogató amharai katonák és milíciák korábban lezárták a Tigrébe vezető utat – közölték segélyszervezeti illetékesek.

Claire Newill, a szakosított ENSZ-szervezet szóvivője elmondta, hogy a gépkocsioszlop 15 teherautóból állt.

A WFP szerint a következő napokban megkezdődik a létfontosságú élelmiszersegély szétosztása a régió határától mintegy harminc kilométerre fekvő Maj Cebri település lakosságának, és rövidesen folytatódik az alapvető élelmiszerek és egészségügyi felszerelések szállítása az összes lehetséges útvonalon.

A szövetségi hadsereg és a tigréi lázadók szombaton írtak alá egy okmányt a békeszerződés megvalósításáról, amely rendelkezik a lázadók lefegyverzéséről és a humanitárius segélyek akadálytalan célba juttatásáról.

Az amerikai külügyminisztérium egyik magas rangú vezetője kedden újságírók előtt kijelentette, hogy Washington nem habozik szükség esetén szankciókhoz folyamodni annak érdekében, hogy felelősségre vonják az emberi jogok megsértőit, valamint betartassák a békeszerződést.

Ugyancsak kedden megérkezett a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (CICR) első konvoja is 40 tonna orvosi felszereléssel Tigré székhelyére, Mekelébe.

A tigréi konfliktus 2020 novemberében kezdődött, amikor Abij Ahmed etióp miniszterelnök csapatokat küldött az államba a regionális vezetők letartóztatására, akik hónapok óta kétségbe vonták a joghatóságát, és a miniszterelnök állítása szerint szövetségi katonai támaszpontokra támadtak a régióban.
 
Az Észak-Etiópiában két éven át dúló harcok halálos áldozatainak száma nem ismert, de humanitárius katasztrófát váltott ki, több mint kétmillióan menekültek el az otthonukból, és az ENSZ szerint százezrek kerültek az éhínség határára.

Kapcsolódó írásaink

Tigré: éhínség mint politikai eszköz

ĀNépirtással és mesterségesen okozott humanitárius krízissel próbálja megtörni az ellenállást Abij Ahmed, Etiópia béke Nobel-díjjal kitüntetett miniszterelnöke