Külföld
Magyarország is belekeveredett a kubai rakétaválságba
Kennedy félrevezette az egész világot
Ma hatvan éve, 1962. november 2-án John Fitzgerald Kennedy, az Amerikai Egyesült Államok elnöke hivatalosan tudatta a nyilvánossággal, megállapodott Nyikita Szergejevics Hruscsov szovjet pártvezetővel, hogy Moszkva leszereli az alig 200 kilométerre az amerikai partoktól, Kubába telepített közepes hatótávolságú ballisztikus atomrakétáit.
A beszédet az összes országos hálózattal rendelkező tv- és rádiócsatorna közvetítette, mégis hat évtized alatt némileg a feledés homályába veszett. A bejelentés előtt ugyanis, már október 28-án, a két vezető politikus titokban megállapodott egymással, de az egyezség ténye ennek ellenére kiszivárgott. Az elnöki bejelentésnek mégis nagy a jelentősége, mert ettől a naptól számítva mondhatjuk: a nukleáris háború veszélye elhárult az emberiség feje fölül.
Kennedy közölte, hogy a szovjetek elviszik a szigetországból rakétáikat és a hozzájuk tartozó nukleáris tölteteket, ő pedig feloldja a Kuba köré előzőleg vont tengeri blokádot, amelynek célja volt megakadályozni, hogy a Szovjetunió újabb és újabb rakétaszállítmányokat juttasson el a szövetségeséhez.
Az amerikai elnök azonban szándékosan megfeledkezett egy fontos tényről. Az általa előadott szöveg a külső szemlélőnek azt sugallta, hogy Washington tulajdonképpen teljes kapitulációra kényszerítette a Szovjetuniót, mert az lényegi ellentételezés nélkül fogadta el az amerikai követeléseket.
Valójában azonban egy kölcsönös engedményeken alapuló megállapodás született, amelynek értelmében az amerikaiak leszerelik a már előzőleg Törökországba telepített közepes hatótávolságú, atomtöltetek hordozására is alkalmas ballisztikus rakétáikat – erre volt válasz a szovjet rakétáknak Kubába történő szállítása –, amelyekkel akár öt-tíz percen belül elérhették volna a Szovjetunió stratégiailag érzékeny területeit. Moszkvának nem lett volna ideje semmilyen válaszintézkedésre.
Már csak azért sem, mert a Szovjetunió csak interkontinentális ballisztikus rakétákkal érhette volna el az Egyesült Államokat – már ha ki tudja azokat időben lőni –, amelyek repülési ideje a célba jutásig több óra. Ez a Kremlnek óriási, mondhatni végzetesnek ígérkező stratégiai hátrányt jelentett volna.
Kennedy öccsét, Robertet, az Egyesült Államok szövetségi főügyészét küldte az Anatolij Dobrinyinnal való titkos tárgyalásokra. A washingtoni szovjet nagykövet arra kényszerült, hogy továbbítsa a Kremlbe az amerikaiak számukra látszólag egyoldalú előnyöket biztosító megállapodás-tervezetet.
A Fehér Ház ugyanis azt az ajánlatot tette, hogy kivonja rakétáit Törökországból, a Kubában lévő szovjetek hasonló fegyverzetének eltávolítása fejében. Megígérték, hogy a törökországi rakéták helyére más harci eszközt nem telepítenek.
Viszont, ha az amerikai rakéták eltávolítását Hruscsov a nyilvánosság elé tárja, Kennedy mindent letagad, és csak azért sem vonja ki a Szovjetunióra veszélyes fegyverzetet. Kennedy az amerikai közvélemény előtt nem merte vállalni, hogy annyi kommunistaellenes retorikája után engedményt tesz Moszkvának.
Hruscsov a józan eszére hallgatva belement a számára a közvélemény szemében látszólag kedvezőtlen alkuba. Annál is inkább, mert tudta, hogy minden, a nemzetközi sajtóban keringő híreszteléssel szemben, atomarzenálja lényegesen gyengébb, mint az Egyesült Államoké.
És ezzel, bármilyen meglepő is, az amerikaiak is tisztában voltak. Oleg Penkovszkij, a GRU – szovjet katonai hírszerzés – ezredese 1960 végén átállt a nyugati oldalra, és a legbizalmasabb információkat juttatta el a CIA-nek.
A kémtörténetnek magyar szála is van, mert akarva-akaratlanul a ’60-as évek elején a Kádár-rendszer is belekeveredett, még ha közvetett módon is, a kubai rakétaválságba. Penkovszkijt 1962. október 22-én tartóztatták le Moszkvában, pont azon a napon, amikor Kennedy atomcsapással fenyegette meg a Szovjetuniót, ha az megtámadja Amerikát. A szovjet szolgálatoknak akkor már hónapok óta gyanús volt az ezredes, aki több brit állampolgárral is kapcsolatot tartott Moszkvában, köztük Greville Wynnevel. A brit üzletember azonban az MI6-nek, az angol hírszerzésnek is dolgozott, rendszeresen járt Kelet-Európába. Hamar kiderült, hogy Wynne amolyan futárként működött Penkovszkij és London között. Az MI6 pedig úgy került a képbe, hogy eredetileg a moszkvai amerikai nagykövetség nem vállalta a Penkovszkijjal való kapcsolattartást, mert attól tartott, hogy lebukás esetén diplomáciai botrány kerekedhet. A CIA sem akart belebonyolódni az ügybe, ezért a briteket kérték meg, hogy közvetítsenek az ezredes és Washington között. Penkovszkij 1961. szeptember 20-án egy szovjet delegáció tagjaként Párizsba repült, a Le Bourget repülőtéren tizenöt, titkos szovjet katonai információkat tartalmazó mikrofilmet adott át Greville Wynnenek. És nem ez volt az egyetlen ilyen eset. Tíz nappal azután, hogy Penkovszkijt letartóztatták Moszkvában, Greville Wynnet őrizetbe vették Budapesten a magyar hatóságok – ezt állítja a Daily Mail londoni lap egy tavaly megjelent cikkében. A hidegháború idején, 1962-ben, Budapest nem a legbarátságosabb hely volt egy brit üzletember számára, de Greville Wynne jól érezte magát a magyar fővárosban, otthonosan mozgott a kommunista közegben. Wynnenek Budapestről Moszkvába kellett volna utaznia, szintén üzleti ügyben, és ott akart találkozni Penkovszkijjal. Éppen egy sikeres napot zárt, meghívta a magyar külkereseket egy kis italozásra. Az iszogatás a részegségig fajult, a végén, miután az utolsó elcsendesedett magyar hivatalnok is eltántorgott, Wynne rájött, hogy vége a játszmának, és nem megy Moszkvába, legalábbis nem a Penkovszkijjal való találkozóra. „Négy ember jelent meg, szinte varázsütésre” – emlékezett vissza Wynne, amikor rádöbbent, hogy kémtevékenységének abban a pillanatban vége szakadt. Majd így folytatta: „Mindannyian alacsonyak és izmosak voltak, és ugyanabban a szögben hordták a trilby kalapjukat.” Miközben a britet a magyar tolmácsa faképnél hagyta arra hivatkozva, hogy az új „ismerősök” jól beszélnek angolul, a „Mr. Wynne?” kérdésre adott igenlő válasz után a négy férfi megragadta Wynnet, behajították egy autóba, vesén rúgták, és valamit az arcára kentek, amitől elkábult. Arra ébredt, hogy egy autó lábterében fekszik, valahová mennek, kezét megbilincselték, és véres volt az arca. Börtönbe vitték, letépték kabátjának hajtókáit, mert ez volt az ügynökök kedvenc helye, ahová mérget rejtettek el öngyilkossági céllal. Másnap reggel egy szovjet katonai repülőgéppel Moszkvába szállították, itt visszasírta a magyar börtönviszonyokat, mivel egy sokkal rosszabb helyre, a hírhedt Lubjanka börtönbe vitték. Penkovszkijt katonai bíróság elé állították, halálra ítélték, és az ítéletet végre is hajtották. Wynnet is elítélték Moszkvában, nyolc évet kapott, de már 1964 áprilisában a britek kicserélték Konon Trofimovics Molodikh szovjet hírszerző tisztre, aki 20 éves börtönbüntetését töltötte egy szigetországbeli fegyházban.
Kennedynek tehát a szovjet atomarzenál gyenge állapotáról pontos információi voltak. Ezért még ha nem is lehetett száz százalékig meggyőződve arról, hogy Moszkva nem fogja Amerikát megtámadni, arra mindenképpen számíthatott, hogy a tárgyalások során Moszkva igyekszik majd megegyezésre jutni. A számítás bevált, Hruscsov hallgatott a törökországi amerikai rakéták eltávolításáról, és az egyezség a két nagyhatalom között megköttetett.
Ez azonban Hruscsov bukásához vezetett, Leonyid Brezsnyev vezetésével a legfelsőbb szovjet vezetés testületei szembefordultak a párt főtitkárával, azzal vádolva, hogy gyengeséget mutatott az amerikaiakkal szemben a kubai válság alatt. Hruscsovot 1964-ben szabályos puccs útján fosztották meg hatalmától.
Visszatérve Kennedy hatvan évvel ezelőtt elhangozott beszédéhez, kijelenthetjük, hogy az még ma is aktuális. Az embernek déjà vu érzése támad. Joe Biden amerikai elnök ugyanis nagy hatótávolságú rakétákat tervez Ukrajnába telepíteni, úgy, ahogy több mint hat évtizeddel ezelőtt történt, közvetlenül az orosz határ közelébe.
Kezdődik minden előlről?
