Európa a nagyhatalmak markában

„A mi jólétünk az orosz energián és a kínai gazdaságon múlt, a biztonságunkat pedig az Egyesült Államokra bíztuk” – jelentette ki október 12-én Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője.

A portál szerint ezek erős kijelentések egy magas rangú politikustól, és erre a Régiók és Városok Európai Hetén Brüsszelben az Index is rákérdezett az uniós tisztségviselőknél, valamint az önkormányzatokban szerepet vállaló politikusoknál az energiaátmenettel foglalkozó sajtótájékoztatón.

– foglalta össze az Index kérdésére Linda Gaasch, Luxembourg város tanácsának tagja.

A portál összefoglalója szerint a 20. század derekáig a világban egyedüliként gyakorlatilag kizárólag Amerika termelt ki földgázt. Ugyanakkor Európa orosz gázkitettségének kialakulása kéz a kézben járt azzal, ahogy a társadalmak egyre inkább elkezdtek erre a nyersanyagra támaszkodni. A múlt század második felében, amikor az oroszok érdemben becsatlakoztak a globális gázkitermelésbe, javában zajlott már a hidegháború. Így Kelet-Európát szépen, folyamatosan elkezdte befonni a gázhálózatuk, és ez végül olyan lett, mint az emberben az érpálya. A függőségünk politikai okokból tehetetlenül alakult ki. És ez a termék lett Európa vére, amely nélkül elképzelhetetlen egy fejlett gazdaság.

Az Index beszámolója alapján ez végül olyan méreteket öltött, hogy Oroszország legnagyobb és legfontosabb exporttermékei a fosszilis nyersanyagok lettek. 2021-ben az orosz Szövetségi Vámszolgálat adatai szerint a teljes orosz exportbevételnek a 37 százalékát tették ki a nyersolaj- és kőolajtermékek. Az orosz–ukrán háborút megelőzően Európa földgázkitettsége Oroszország felé 40 százalékos volt. 2021 novemberében Moszkva az unió nyersolajimportjának valamivel kevesebb mint 30 százalékát adta, az olajtermékek importjának pedig valamivel több mint 15 százalékát – mivel az olaj rugalmasabban szállítható, könnyebben diverzifikálható.

Olyan mértékben támaszkodtunk az orosz földgázra, hogy ezt lehetetlen egyik pillanatról a másikra rövid távon átírni keresletcsökkentés nélkül, és ez kifejezetten igaz Kelet-Európára.

A portál arról is beszámolt, a gáz áramlása kelet–nyugati irányú, ezt csak komoly beruházásokkal lehet megváltoztatni. Teljesen felkészületlenül érte Nyugat-Európát, hogy váratlanul ekkora mennyiségű cseppfolyósított földgázt (LNG) kell fogadnia: 2030-ra a tervek szerint 50 milliárd köbméter földgáz érkezik Amerikából, Oroszországból békeidőben 150 milliárd köbméter érkezett évente. Leszögezhető: az uniós országok importálják ezeket a termékeket, és gyakorlatilag önálló, világszinten meghatározó kitermelést nem folytatnak.

Monica Peña Sastre, az Európai Beruházási Bank (EIB) klíma- és energiapolitikai tanácsadója az Index kérdéseire úgy fogalmazott, hogy „a múltban támogattuk a gázinfrastruktúra kiépítését, de 2019-ben úgy döntöttünk, inkább a megújuló energiákat részesítjük előnyben, amelyek több befektetést igényelnek”.

A gázinfrastruktúrára vonatkozóan ez azt jelenti, hogy ezek kiépítését többé nem támogatjuk – emelte ki Sastre, aki azt is elmondta, hogy a zöldhidrogénnel, valamint az alacsonyabb széntartalmú tüzelőanyagokkal kapcsolatban más a hozzáállás. Az azokba való befektetéseket ugyanis az EIB továbbra is támogatja.

Az Európai Bizottság legújabb, energiahelyzettel kapcsolatos gyorsjelentései azt mutatják, hogy a gáz 44 százalékát, az olaj 26 százalékát, valamint a szén 52 százalékát továbbra is Oroszországból importálja az Európai Unió. Ami viszont még érdekesebb: 2010-hez képest a nyersolaj, az egyéb olajtermékek, valamint a természetes gáz importjának tekintetében is sokkal nagyobb az EU kitettsége a jelentés szerint, a kőszén esetében pedig nem történt érdemi előrelépés.

Az európai biztonságpolitika, ami szinte teljes egészében ki lett szervezve az amerikaiaknak, szintén rendkívül érdekes helyzetet teremtett. Wagner Péter korábban úgy nyilatkozott az Indexnek, hogy az ukrajnai konfliktus azért nem illik bele teljesen a revizionizmus amerikai perspektívájába, mert a Közel-Kelettel vagy akár a Távol-Kelettel szemben egyetlen regionális középhatalom sem avatkozik be a konfliktusba.