Külföld

Szaúd-Arábiába látogat Hszi Csin-ping kínai elnök

Szaúd-Arábiában kerül sor az Öböl-menti országok csúcstalálkozójára is

Szaúd-Arábiába látogat a nemrég újraválasztott kínai elnök – közölte pénteken a Perzsa-(Arab-)öböl-menti ország külügyminisztere.

Szaúd-Arábiába látogat Hszi Csin-ping kínai elnök
Hszi Csin-ping
Fotó: AFP

Feiszal bin Farhán Ál Szaúd az al-Ihbaríja állami televíziónak nyilatkozott a kínai külügyminiszterrel, Vang Jivel folytatott, rijádi megbeszélései után. Történelminek és szorosnak nevezte a szaúdi–kínai kapcsolatokat, és hangsúlyozta kínai kollégája látogatásának fontosságát, kiemelve, hogy azzal a nemrég újraválasztott Hszi Csin-ping látogatását készítették elő. A kínai államfő útjáról további részleteket nem közölt.

A beszélgetés során Feiszal bin Farhán Ál Szaúd további fontos eseményként említette, hogy a közeljövőben szintén Szaúd-Arábiában kerül sor az Öböl-menti országok, később pedig valamennyi arab állam csúcstalálkozójára.

A kínai–szaúd-arábiai csúcstalálkozó jelentőségét növeli, hogy Rijád egyelőre ellenáll azon amerikai kérésnek, hogy az olaj világpiaci árának csökkentése érdekében növelje kitermelését. Az Egyesült Államok ezért azzal vádolta meg Szaúd-Arábiát, hogy Oroszországgal játszik össze az ukrajnai háború kapcsán, amit Rijád tagad.

Hszi Csin-ping – akit október 23-án választottak újra a Kínai Kommunista Párt (KKP) főtitkárává – 2016-ban tett utoljára látogatást Szaúd-Arábiában.

Kapcsolódó írásaink