Külföld
A munkácsi turul a két nemzet közötti békesség szimbóluma volt

Felavatták Ukrajna szimbólumát a munkácsi vár tetején, a brutális módon eltávolított turulmadár helyén. Nagyon megosztó volt ez a lépés, sok ukrán politikus és kárpátaljai politikus sem helyeselte ezt a döntést. Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke a Hír TV-ben elmondta, hogy senki sem tiltakozott az ukrán címer elhelyezése miatt a munkácsi várban, a turul eltávolítása és annak módja ellen tiltakoztak. Hozzátette: A probléma a barbár módon való eltávolítás és az, hogy a címert arra a helyre és arra a talapzatra tették, ahol korábban a turul volt.
„Nem lehet úgy valamit felépíteni, hogy mást ne romboljunk le?” – tette fel a kérdést Brenzovics László.
A riporter a beszélgetés során idézte a munkácsi polgármestert, aki azt írta, hogy a pópák és katonák gyűrűjében tartott ünnepi avatáson születik az új és erős Ukrajna történelme, azok keze által, akik a szabadságért, a jövőért és a saját földjükön való élet jogáért harcolnak. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke szerint „nagyon érdekes” ez a kijelentés, annak tartalmi elemzésébe azonban nem kívánt belemenni. Mint elmondta, inkább azt szeretné kiemelni, hogy a munkácsi Turul-szobor valamikor 2018-ban a Munkácsi Városi Tanács döntésének értelmében került arra a helyre, ahová került. Ugyanaz a párt volt akkor hatalmon Munkács városában, mint most. Azóta nyilván az ő véleményük változott meg, mert amikor a szobor a helyére került, akkor a két nemzet közötti békesség szimbólumának számított. Most pedig, ami történt, jogosan váltott ki felháborodást Magyarországon és valamennyi magyar lelkében, aki a világon él – tette hozzá a szövetség elnöke.
Arra a kérdésre, hogy miért volt olyan fontos ez most az ukránoknak, miért a magyarokkal kell egy ilyen rendkívül udvariatlan gesztust tenniük, miközben Magyarországra rengeteg ukrán menekült érkezik, s Magyarország ahol tud, segít rajtuk? Miért van ez az ellenségkép? – tette fel a kérdést a riporter.
Sajnos ez egy folyamat, amely 2018 óta zajlik – válaszolta Brenzovics László. Emlékeztetett arra, hogy azóta az ukrán média, egyes politikusok Magyarországot és a magyarságot úgy állítják be, mint Ukrajna ellenségét. „Számos olyan eseményt tudunk felsorolni az elmúlt évekből, amelyek ebbe az irányba hatottak, gondoljunk csak a vereckei emlékmű felgyújtására, a KMKSZ székházának a felrobbantására vagy azokra az akciókra, amelyek történtek Kárpátalján a magyarok ellen. Sajnos a média ebbe az irányba befolyásolja a közvéleményt, hogy Magyarország a háborúban nem áll ki, vagy nem eléggé áll ki az ukránok mellett. Ez a gyalázatos propaganda pedig sajnos eléggé hatásos.”
A valóságot valószínűleg nem érdekli az ukrán politikusokat, hiszen ha nézzük, ami történt az elmúlt időszakban, de a háború előtt is, minden olyan pozitívumot, amit Magyarország tesz – és nagyon sokat tett – Ukrajna vonatkozásában már harminc éve, de az elmúlt időszakban is, azt elhallgatják. Viszont mindenfajta olyan dolgot, amibe bele tudnak kötni vagy pedig félreérthető, azt minden szempontból negatívan próbálják tálalni.
A jelenlegi időszakot a Kárpátalján élők megpróbálják túlélni – mutatott rá . A Turulmadár szimbolizálja a kárpátaljai magyarság sorsát is, hiszen 1890-ben helyezték ki, 1924-ben a csehek levették és az udvarban helyezték el, a visszacsatoláskor a magyar hatóságok visszatették a várba, majd pedig a szovjet csapatok vették le és öntötték be, készítettek belőle vörös csillagokat. Majd pedig, amikor az ember azt gondolta volna, hogy a független Ukrajnában a magyarság is megtalálja a helyét és ez így is tűnt hosszú időszakon keresztül. Ennek egy eredménye volt, amikor visszahelyezték a Turulmadarat, ami egyébként egy magánakció volt, a Pákh-család finanszírozta. Pákh Imre akkor 101 éves édesapjának, Pákh Sándornak volt ez az utolsó kívánsága. Ezt szavazta meg akkor a Munkácsi Városi Tanács és az akkori polgármester, Lengyel Zoltán is részt vett az avatáson. Az akkori beszédekben beszéltek arról, hogy „itt van a megbékélésnek, a békének a szimbóluma”. Nagyon sajnálatos az, hogy ez megváltozott – fogalmazott Brenzovics László.
A KMKSZ elnöke emlékeztetett arra: máig nem tudják, hogyan és mikor döntött Munkács város végrehajtó bizottsága, hiszen akkor éppen légiriadó volt. A városi tanács képviselőinek a többsége petíciót intézett a város polgármesteréhez, hogy nem lett volna jogukban dönteni a városi tanács helyett, továbbá ők, mint megválasztott képviselők, akik a kistérség lakosságát képviselik, nem voltak tájékoztatva az ügyről. „Beadványunk van az ügyészséghez és Pákh Imre is mondta, hogy perelni fog, hiszen a Turul az ő tulajdona” – mondta Brenzovics László. Hozzátette: a jelenlegi helyzetben természetesen nem lehet tudni, hogyan fognak dönteni a bíróságok ebben a kérdésben. Azonban önmagában már a Turulmadarat ért barbár tett is megosztja a helyi lakosságot, amire nem lett volna szükség ezekben a háborús időkben.
Brenzovics László szerint a Turul eltávolításával a helyi politikai vezetés próbált előnyöket nyerni, hiszen – emlékeztetett –, az ukrán címer várba helyezéséről még 2018-ban született döntés, ebben azonban nem volt arról szó, hogy a címert a Turul helyére kell tenni.