Külföld
Családbarát intézkedések a kenguruk földjén
Az ausztrál The Age című napilap a kormány új lépéseit díjazza

A három gyermekes Jim Chalmers kincstárnok kedden jelentette be az Albanese-kormány első pénzügyi csomagját, s ebben már felsejlett, hogy egyes lépések kifejezetten család-barátok lesznek. S úgy is lett.
Több, mint 180 ezer ausztrált érint az az új fejlemény: hogyha együttes éves jövedelmük eléri a 350 ezer ausztrál dollárt, akkor 2023. július 1-től a Nemzetközösség által fizetett hosszú távollétre mehetnek, vagyis nem a szabadságuk terhére, hanem a közös kassza terhére vehetik ki az ügynevezett szülői szabadságot. Ez a kormányzat szándéka szerint segíteni fogja a családokat abban, hogy megtalálják a helyes arányokat a munka és a család között, és hogy több minőségi időt tölthessenek majd egymással.
A gyermekes szülők természetesen egyidejűleg is kivehetik szabadságukat, így többet lehetnek együtt otthon. Amanda Rishworth szociális miniszter azt is bejelentette, hogy a hosszú távollét időszaka a jövő évtől folyamatosan emelkedik 18-ról 26 hétre. Jövőre már két héttel többet, 20 hetet lehetnek fizetett szülői szabadságon az ausztrálok. A program előnyeit kihasználhatják azok is, akik közül csak az egyik családtag vér szerinti szülője a gyereknek.
Rishworth ezen kívül egy 12,4 millió ausztrál dolláros kötelezettségvállalást is bejelentett a játszócsoportok és a játékkönyvtárak támogatására annak a tervnek a részeként, amely biztosítja, hogy minden gyermek hozzáférjen a kora gyermekkori oktatáshoz.
A kormány új számadatokat is közöl arról, kik részesülnek a gyermekgondozási támogatások átalakulásából, amely 1,26 millió család gyermekgondozási költségeinek csökkentését ígéri, Victoria államban például több, mint háromszázezer család életkörülményei javulnak ennek következtében.
Jason Clare oktatási miniszter mindezzel kapcsolatban azt mondta, a kormány reformjai révén a korai tanulás, a családi terhek csökkenése jót tesz majd a gazdaságnak.