Külföld

Iráni tüntetések – Virtuális egyeztetést tartott több ország női külügyminisztere

Irán több országot is azzal vádolt meg, hogy a tüntetők támogatásával beavatkozik az ország belügyeibe

Mélanie Joly kanadai külügyminiszter teljes támogatásáról biztosította a „hihetetlenül bátor iráni nőket” azon a virtuális kanadai megbeszélésen, amelynek során a világ női külügyminiszterei az iráni tüntetőkkel szembeni rendőri túlkapások következményeit vitatják meg.

Iráni tüntetések – Virtuális egyeztetést tartott több ország női külügyminisztere
Egy szemetes égett egy teheráni kereszteződés közepén a Mahsa Aminiért folytatott tüntetés során
Fotó: AFP

„Az iráni tüntetők többé már nem fogadják el a rezsim álláspontját a nők társadalmi szerepéről vagy arról, hogyan kellene öltözködniük és viselkedniük a nőknek Iránban. Bennük saját emberi méltóságunkat látjuk. Erkölcsi kötelességünk, hogy támogassuk őket” – hangsúlyozta a kanadai diplomácia vezetője.

A női külügyminiszterek az iráni erkölcsrendészet által a viselete miatt őrizetbe vett Mahsa Amini szeptember 16-i, vélhetően erőszakos halála miatt Iránban kitört zavargásokról folytatnak eszmecserét. A 22 éves, kurd származású iráni nő halála az 1979-es forradalom óta az egyik legerőteljesebb tüntetéssorozatot váltotta ki az iszlám köztársaságban.

A női külügyminiszterek virtuális találkozója „az iráni nőkkel való globális szolidaritás jele, és azt üzeni az iráni rezsimnek: az egész világ figyel. A mi felelősségünk, hogy felerősítsük az iráni nők hangját” - fogalmazott Mélanie Joly.

A kanadai kormányzat tájékoztatása szerint a virtuális megbeszélésen várhatóan részt vesz Németország, Chile, Új-Zéland és Norvégia külügyminisztere, valamint a párizsi külügyi tárcát képviselő francia női tisztségviselő.

A résztvevő országok között található még Albánia, Andorra, a Közép-afrikai Köztársaság, Izland, Koszovó, Líbia, Liechtenstein, Mongólia és Panama.

A megbeszélésen részt vevők iráni származású nők elbeszéléseit fogják meghallgatni, valamint az iráni nők támogatásának hatékonyabb módszereit vitatják meg.

Kanada, az Egyesült Államok és más országok már eddig is büntetőintézkedésekkel sújtották Iránt, és Ottawa szerdán újabb szankciókat jelentett be Teheránnal szemben.

A mostani iráni tüntetések nemzetközi aggodalmat váltottak ki, miután az iráni nukleáris tárgyalások megakadtak, Teherán pedig támogatásáról biztosította Oroszország ukrajnai háborúját.

Irán több országot is azzal vádolt meg, hogy a tüntetők támogatásával beavatkozik az ország belügyeibe, míg az iráni vallási vezetők igyekeznek a zavargásokról olyan képet festeni, hogy az az iszlám állam egységét veszélyeztető kurd kisebbség szakadár lázadási kísérlete.

Kapcsolódó írásaink