Porba hullhat a brit korona

III. Károly király nagybátyját, Lord Louis Mountbattent azzal gyanúsítják, hogy az 1970-es években bántalmazott egy fiút egy hírhedt gyermekotthonban. Eddig a hír, amely első hallásra nem is látszik falrengetőnek, mert belesimul azok közé az információk közé, amikor egy sértett évtizedekkel később tesz feljelentést egykori bántalmazója ellen.

Közelebbről megvizsgálva a dolgot, hamar rájövünk, hogy ez a hír többszörösen is eltér az ehhez hasonló feljelentős történetektől. Jogi szempontból nézve a feljelentés maga a képtelenség, ugyanis Lord Mountbatten 1979-ben az IRA (Ír Köztársasági Hadsereg, amely a katolikus Észak-Írországnak az Ír Köztársasághoz való csatlakozásáért harcolt) által elkövetett merénylet során vesztette életét. Vagyis meghalt. Nagy kérdés, hogy egy halottat fel lehet-e jelenteni, illetve megbüntetni? A magyar jog szerint nem, mert egy elhunyt személynek nincsenek jogai és kötelezettségei sem.

Akkor mi végre történt a feljelentés, és ki az a titokzatos Arthur Smyth, aki több évtizedes hallgatás után lemondott névtelenségéről, csak azért, hogy a jogi eljárást elindíthassa. És eddig miért hallgatta el korábbi bántalmazását? Smyth egy rossz hírű északír gyermekotthonban nevelkedett, amikor állítólag Lord Louis Mountbatten kétszer is molesztálta. Ennél nagyon többet egyelőre nem is tudunk róla.

Sokkal érdekesebb azonban Mountbatten személye, aki apai ágon a most trónra lépett III. Károly nagybátyja volt, egyben India utolsó alkirályaként ő írta alá a három részre szakadt szubkontinens függetlenségének megadását 1947-ben.

Bátor tett volt, hogy mégis vállalta a feladatot, de azért tegyük hozzá, mint magas rangú katonatiszt és mint egykor a brit hadsereg főparancsnoka, nem menthető fel a gyarmati múlt sok vért követelő eseményeinek felelőssége alól.

Mindazonáltal származása, kiváló katonai képességei, megfontolt gondolkodásmódja és a királyi családhoz való kötödése miatti visszafogott viselkedése óriási tekintélyt vívott ki neki. Nem véletlen, hogy az IRA éppen őt választotta célpontjául és robbantotta fel azt a kisebb motoros halászhajót, amelyet a lord szabadsága idején használt, megölve ezzel Mountbattent, az unokáját, egy fiatal fiút, aki személyzet tagja volt és a lord anyósát.

Most viszont halála után több mint négy évtizeddel lehet, hogy szimbolikusan bíróság elé kell állnia Smyth feljelentése nyomán. És ez valószínűleg nem véletlen.

De azért mégis furcsa, hogy valakinek hosszú évtizedekig kelljen emésztenie a vele történteket, hogy aztán arra a következtetésre jusson, hogy feljelenti néhai zaklatóját. Sokkal inkább arról lehet szó, hogy a köztiszteletben álló Mountbatten emlékének szervezett bemocskolása a feljelentés fő motivációja.

A brit monarchia tekintélyét az elmúlt időszakban alaposan megtépázták a különböző botrányok. Meghan és Harry önkéntes száműzetésbe vonulása, András herceg, III. Károly öccsének amerikai szexbotránya, és mindez Diana 1997-es halálával kezdődött, hogy az előtte és utána lévő kisebb botrányokat ne is említsük.

Diana tragédiájával egy mindaddig a hamu alatt lappangó parázs lobbant fel és „indult politikai útjára”. Nevezetesen a sajtó, de különösen a bulvármédia markánsan megkérdőjelezte a monarchia létének szükségességét. Amikor II. Erzsébet szembesült az addig ilyen határozott módon tabunak számító köztársasági eszme felszínre törésével, jobbnak látta, hogy vidéki rezidenciájából Londonba visszatérve nyilvánosan lerója kegyeletét Diana emléke előtt. Ezzel megőrizte tekintélyét, és akkor elejét tudta venni a monarchiaellenes további retorikának.

Viszont a szellem kibújt a palackból, és a királyi udvar újabb és újabb botrányai oly annyira meghizlalták, hogy mára már lehetetlen a palackba visszagyömöszölni. Már csak azért sem, mert a minden hagyományt lerombolni akaró különböző szélsőséges balliberális eszmék erőszakos és mesterséges terjesztésének útjában Nagy-Britanniában a monarchia intézménye áll.

Itt jön a képbe Mountbatten, aki még halála után is a monarchia egyik legikonikusabb figurája maradt. Mindez azonban kevés lenne, hogy a most kipattant botrány világrengető hullámokat verjen. De az már elég muníciót ad a tradíciókat elvetőknek, a monarchiát aláásni akaróknak, hogy a lord III. Károly mentora volt, akit mélységesen lesújtott és depresszióba taszított nagybátyja halála. Tudvalevő volt, hogy Károlynak nem alakult ki bensőséges kapcsolata néhai apjával. Amikor a skóciai Gordonstoun középiskolájába küldték, hiába könyörgött apjának, hogy gyakrabban utazhasson haza, vagy őt látogassák meg többször a távoli vidéken, Fülöp nem tett eleget ezeknek a kéréseknek, és volt olyan év is, amikor csak egyszer találkozott fiával.

Amikor kirobbant Károly házasságtörése, a lord volt az, aki hosszasan beszélgetett védencével, és próbálta magánéleti válságát kezelni. Mountbatten nemegyszer magyarázta el Károlynak, mint trónörökösnek, hogy milyen felelősséggel jár majd számára az uralkodás. Apjától Károly csak indulatos megjegyzéseket és lekezelést kapott. Még zárkózottabbá vált Mountbatten halála után, mert azt az egyetlen embert veszítette el, akivel bizalmasan tudott beszélni, megnyílni előtte és tanácsot kérni. A kertészetbe menekült, és egyes hírek szerint még virágaival is beszélgetett.

Előre lehet látni, hogy a „karvalyok” rá fogják tolni Mountbatten esetleges erkölcsi deficitjét III. Károlyra. Azt nem lehet még megmondani, hogy ez a napról napra dagadó botrány végletesen megroppanthatja-e Európa legrégebbi monarchiáját, de biztos, hogy súlyos erkölcsi károkat okoz majd a királyi udvarnak.

A szellem kibújt a palackból, és tovább növekszik.