Külföld
Egyelőre nem indult el a fűtés Újvidéken

Egyelőre nem tudni, hogy mikor indul a fűtési idény Újvidéken, amelynek szombaton kellett volna elkezdődnie - írta meg vasárnap a Magyar Szó. Az orgánum szerint a képviselő-testület ugyanis elrendelte, hogy a rendszer bekapcsolásának idejét a külső hőmérséklethez igazítsák.
A városvezetés közleményében hangsúlyozta, reméli, hogy a polgárok megértők lesznek. A döntést egyébként azzal indokolták, hogy jelenleg még igen kedvezőek az időjárási feltételek – azaz a nappali hőmérséklet magas – de hivatkoztak az általános energiaválságra és a takarékoskodásra is.
A héten egymásnak ellentmondó információk jelentek meg a szerb sajtóban az országos fűtési idény kezdetéről. Így például bizonyos lapok arról írtak, hogy a dátumot október 15-ről 31-re halasztották. Utóbbit egyébként az energiaügyi és bányászati minisztérium igen hevesen és azonnal tagadta. Mint közölték, Szerbiában minden kész, és elegendő energiamennyiséggel rendelkezik az ország.
Déli szomszédunknál a fűtési idény október 15-től április 15-ig tart, ám ettől az intervallumtól az önkormányzatok az aktuális helyzethez mérten eltérhetnek. A híradásokra a belgrádi Fogyasztóvédelmi Egyesület is reagált. Álláspontjuk szerint a bekapcsolás halasztásával csökkenteni kell a távfűtő művek által kiadott számlákon feltüntetett díjakat is.