Külföld
Ősztől duplájára emelkedik a távfűtés ára Bécsben

Michael Ludwig, Bécs szocialista polgármestere az emelés miatt támogatást ígért a fogyasztóknak, Magnus Brunner néppárti pénzügyminiszter azonban bírálta a távhőcég tervezett lépését. Úgy fogalmazott: az állam, az államhoz kötődő vállalatok, a városok és azok cégei nem profitálhatnak a válságból. A Wien Energie 92 százalékos tarifaemeléssel kapcsolatos kérelmét vizsgálják a hatóságok. A Wien Energie jelenleg 440 ezer bécsi háztartást lát el, ami azt jelenti, hogy legalább ennyi embert érintene a brutális drágulás a kétmillió fővárosiból - írja a Ripost.
Bécsben a lakások negyede – 220 ezer – önkormányzati tulajdonban van, ezzel a világ legnagyobb önkormányzati bérlakásállománya itt található arányait tekintve. A kiutalásnál előnyt élveznek a 30 éven aluliak, a 65 éven felüliek, a nehéz élethelyzetben lévők, a rossz egészségi állapotúak.
Ez azt jelenti, hogy a bérlakásokban nehéz sorsú emberek élnek elsősorban, így őket különösen nehéz helyzetbe hozza majd a Wien Energie drasztikus áremelése.
Még mindig a magyar rezsiárak a legkedvezőbbek Európában
Továbbra is a magyar fogyasztók fizetik a legkedvezőbb rezsidíjakat Európában, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) legfrissebb, májusi nemzetközi ár-összehasonlító vizsgálata szerint a lakossági fogyasztókat terhelő földgáz átlagára már vásárlóerő-paritáson mérve is Magyarországon a legalacsonyabb.
Az alacsony rezsiárak mellett a kormány árstoppal kapcsolatos intézkedései is jelentősen védik a magyar embereket és családokat. Ma 50 százalékkal lenne drágább az árstopos termékek köre, ha nem lett volna ez az intézkedés – mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter egy sajtótájékoztatón. Az árstop június végén megszűnt volna, ám a kormány a napokban döntött arról, hogy októberig meghosszabbítja.