Külföld
Cserkészvezetőket avattak Dunaszerdahelyen

Június végén a koronavírus elharapódzása okán idő előtt zárultak a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség (SZMCS) vezetőképző táborai a Palást melletti Olvári-völgyben – írta meg szerdán a pozsonyi Új Szó. Mint olvasható, a tanfolyam most, október elején zárult le, amikor a résztvevők sikeresen teljesítették az eléjük kitűzött feladatokat.
Az SZMCS-nek jelenleg harmincnégy közössége és csaknem ezerötszáz tagja van, s a testület – és természetesen a felvidéki magyarság – jövője szempontjából is fontos szempont, hogy a vezetői utánpótlás évről évre biztosított legyen. A jelentkezőknek egy intenzív, tizenegy napos képzésen kell megfelelniük, határozott napirenddel, ahol a felelősségvállalás, az odafigyelés, az önfegyelem és a csapatmunka az alapértékek. Gyakorlati tudás terén az elsősegélynyújtásból, a (gyógy)növény-, a magyarság- és a vezetői ismeretből, illetve a döntéshozatali képességekből és a különböző csomózási, daltanítási és játékvezetési technikákból kell vizsgát tennie minden egyes jelöltnek.