Krónika
A cserkészek nap mint nap egy jobb világért dolgoznak
Az ukrajnai háború kitörésekor a Magyar Cserkészszövetség önkéntesei egy emberként mozdultak meg

Nagy-Vargha Zsófia a Magyar Cserkészszövetség Nem csak rólunk szól! elnevezésű, társadalmi felelősségvállalás témájú estjén mondott köszöntőjében hangsúlyozta, a cserkészek célja ma is ugyanaz: nap mint nap egy jobb világért dolgozni.
Különösen nagy jelentősége vannak ennek a világjárvány miatt, de azért is, mert háború zajlik egy szomszédos országban, ahol ráadásul nagy számban élnek magyar közösségek – mutatott rá.
Nagy-Vargha Zsófia felidézte: az ukrajnai háború kitörésekor a Magyar Cserkészszövetség önkéntesei egy emberként mozdultak meg, sokan a határon teljesítettek szolgálatot, mások az ukrán és magyar gyermekekkel foglalkoztak.
Önkénteskedni azonban nem csak bajban lehet – jegyezte meg a helyettes államtitkár, hozzátéve: egy évvel ezelőtt rendezte meg Magyarország Budapesten az Eucharisztikus Világkongresszust, amelyen csaknem hatszáz cserkész segítette a szervezők munkáját.
A katartikus élményt hozó világtalálkozó résztvevői megtapasztalhatták, hogy korunk egyik romboló jelenségére, az individualizmusra igenis van gyógyír – emelte ki.
A KIM fiatalokért felelős szakterülete kiemelt feladatának tekinti, hogy a világot sújtó válságok időszakában az értékalapon szerveződő közösségeket támogassa és továbberősítse, a tárca elkötelezett ugyanakkor az önkéntesség népszerűsítése mellett is – mondta Nagy-Vargha Zsófia.