Külföld
Franciaországból már tízezer ukrán menekült hazatért
Leschi: Az ukrán menekültek eleve azzal a céllal érkeznek, hogy amint lehet, hazamennek

„Úgy gondoljuk, hogy tízezren (az ukrán menekültek) közül szeptember végén elmentek, a menekültkérelmi juttatásra jogosultak igazolványai alapján – mondta az illetékes, aki az ukrajnai háború február 24-i kezdete óta először szolgált adatokkal a franciaországi ukrán menekülteket illetően.
„Mindez arra utal, ami a válság kezdete óta látható is, hogy az ukrán menekültek eleve azzal a céllal érkeznek, hogy amint lehet, hazamennek, míg mások folyamatosan jönnek-mennek Franciaország és Ukrajna között” – hangsúlyozta Didier Leschi.
Az OFII igazgatója emlékeztetett arra, hogy az érkezők száma az elmúlt napokban jelentősen csökkent, számuk naponta jelenleg átlagosan 180-ra tehető, amit a beiskolázott ukrán gyerekek száma is mutat: míg június végén közel 19 ezer ukrán gyerek járt iskolába Franciaországban, szeptember végén 18 500-an voltak – hívta fel a figyelmet.
A csökkenő tendencia ellenére jelenleg mintegy 107 ezer ukrán állampolgár részesül a menedékkérőknek járó juttatásokból – mondta Didier Leschi, aki szerint a háború kezdete óta a francia állam havi 27 millió euróval segítette a Franciaországba menekült ukránokat.