Külföld

Az amerikaiak szerint ukránok állhatnak Darja Dugina meggyilkolása mögött

Amerikai hírszerzési ügynökségek úgy vélik, hogy ukrán kormánykörök jóváhagyásával ölhették meg augusztusban a Kreml-párti Darja Dugina orosz újságírónőt Moszkva közelében – jelentette a The New York Times című amerikai napilap csütörtökön meg nem nevezett tisztségviselőkre hivatkozva.

Az amerikaiak szerint ukránok állhatnak Darja Dugina meggyilkolása mögött
Darja Dugina néhány héttel meggyilkolása előtt a mariupoli Azovsztalban járt
Fotó: Twitter

A lap értesülése szerint az Egyesült Államok nem vett részt a merényletben, és nem is volt tudomása annak előkészületeiről.


A lap úgy tudja, hogy amerikai illetékesek a gyilkosság után nemtetszésüket is kifejezték az akció miatt ukrán kollégáiknak. Egyes amerikai tisztségviselők azt gyanítják, hogy a robbantás valódi célpontja Darja Dugina apja, Alekszandr Dugin ismert orosz nacionalista politikai gondolkodó, az Ukrajna ellen indított „különleges hadművelet” nyílt támogatója volt.

A lap szerdai cikkét feldolgozó Reuters hírügynökség független forrásból nem tudta megerősíteni az értesülést.

Dugina augusztus 20-án este vesztette életét, amikor autójában pokolgép robbant a mozsajszki autópályán, Moszkva közelében. Az ukrán kormány tagadta, hogy köze lenne a terrorcselekményhez. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) viszont az ukrán titkosszolgálatot vádolta, és két nappal a merénylet után közölte, hogy a feltételezett gyilkos az ukrán állampolgárságú Natalija Vovk lehet. Augusztus végén pedig azonosítottak egy másik ukránt is, Bohdan Cihanenkót, aki az FSZB szerint ukrán szabotázs- és terroristacsoport tagja volt, és Natalja Vovkkal együtt készítette elő Dugina meggyilkolását.

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő a The New York Timesban megjelent hírre reagálva azt mondta újságíróknak Moszkvában, hogy az orosz hírszerzés a kezdetektől állította, hogy Ukrajna állt a merénylet mögött, így pozitívnak tekintik azt, hogy a jelek szerint az Egyesült Államok is osztja ezt a nézetet.

Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója a Reuters megkeresésére csütörtökön azt a válaszüzenetet küldte, hogy a meggyilkolása előtt Darja Dugina személyével Kijev egyáltalán nem foglalkozott. „A halála előtt az emberek Ukrajnában és az ukrán hatóságok nem ismerték Darja Dugina nyilvános tevékenységét és a befolyását az orosz propagandára” – írta Podoljak. Hozzátette, Ukrajna meglátása szerint Dugina meggyilkolásából az (Ukrajna ellen indított) háború bizonyos orosz radikális támogatói húzhattak elsősorban hasznot, beleértve az (orosz) titkosszolgálat egy részét. Podoljak megjegyezte azt is, hogy az ügyben az Ukrajnával szembeni vádaskodással Oroszország el akarta terelni a figyelmet arról, hogy egyes orosz katonák háborús bűncselekményeket követtek el.

Alekszandr Dugin orosz filozófus és közéleti szereplő, az új-eurázsiai, szláv-türk összefogást szorgalmazó filozófiai és politikai irányzat megteremtője, az „orosz világ” ideológusa. A Nyugaton ultranacionalistának minősített, a Krím annektálását és az Ukrajna megtámadását is támogató Dugin 2015 óta egyebek között amerikai, kanadai és ausztrál szankciós listán szerepel, és hasonló intézkedéseket léptettek életbe a lánya ellen is, aki rokon eszmeiséget vallott.

Kapcsolódó írásaink

Fordulatok a Dugina-gyilkosság ügyében

ĀAz orosz hatóságok a híresztelések szerint azóta meggyilkolt Natalja Vovk után újabb embert gyanúsítottak meg Darja Dugina orosz újságírónő meggyilkolásának ügyében