Külföld
Újabb menekülthullámra kell készülnie Európának

A legtöbben a nyugat-balkáni útvonalon keresztül próbálnak eljutni az uniós tagállamokba. Az év első nyolc hónapjában több mint 86 ezer illegális határátlépést regisztráltak a hatóságok. A menekültek Görögországból kelnek át a balkáni államokba, és onnan próbálják meg elérni Nyugat-Európát.

Jelentősen megnőtt idén a közép-mediterrán migráció is. Olaszországban 2017 óta nem regisztráltak annyi illegális bevándorlót, mint idén. Eddig csaknem 69 ezren érkeztek a dél-európai államba.
Spanyolországot három különböző útvonalon érik el a migránsok. A legkockázatosabb a nyugat-afrikai szakasz, amikor a tenger felől próbálnak eljutni Afrikából Spanyolországba. 2020 óta az Afrika partjainál fekvő Kanári-szigetek váltak a Spanyolországba igyekvő menekültek egyik célpontjává. A spanyol kormány adatai szerint január 1. és július 15. között legalább 9308 ember érte el a Kanári-szigeteket Nyugat-Afrikából, ami csaknem 28 százalékos emelkedést jelent, 2021 azonos időszakához képest. Az újabb és újabb menekültekkel teli hajók érkezése miatt azonban egyre feszültebb a helyzet a szigeteken. A helyiek már számtalanszor utcára vonultak, hogy nemtetszésüknek adjanak hangot. A szigetlakók szerint a csendes lakóhelyük migrációs tranzitállomássá változott az elmúlt időszakban.
A második útvonal Marokkóból a két észak-afrikai spanyol exklávéba, Ceutába és Melillába vezet. Itt 60 százalékkal nőtt az érkezők száma idén.

A harmadik útvonalon azonban csökkent a migrációs nyomás. A menekülteknek már csak kisebb csoportja próbál a Földközi-tengeren át a spanyol szárazföldre eljutni.
Spanyolországba idén közel 23 500 bevándorló érkezett.
Az újabb menekülthullám hatásai nemcsak a dél-európai országokban érzékelhetők.
A szomszédos Ausztriában is egyre feszültebb a helyzet. Csehország és Ausztria az új migrációs hullám miatt visszaállította az ellenőrzést a szlovák határon.

Az osztrák belügyminiszter felszólította az Európai Bizottságot, hogy minél gyorsabban találjon megoldást.
Csehországban a hatóságok idén csaknem 12 000 migránst vettek őrizetbe. A 2015-ös menekülthullám idején ez a szám 8500 volt. Milan Majer, az idegenrendészet igazgatója szerint sikeres a határzár. Majer tudatta: az illegális határátlépők többsége szíriai állampolgár, akik hosszabb ideje tartózkodtak Törökországban, most pedig Németországba tartanak.
Németországban is drasztikusan megemelkedett az illegális határátlépések száma. A határőrizetért felelős szövetségi rendőrség idén szeptember végéig nagyjából kétszer annyi menekültet regisztrált, mint egy évvel korábban.

Szeptember 28-ig mintegy 56 800 illegális bevándorló lépte át a határt, szemben az egy évvel korábbi 28 892-vel. A legtöbben az Ausztriával és a Csehországgal közös határszakaszon keresztül érkeznek.
Szakértők szerint félő, hogy megismétlődhetnek azok a képsorok, amelyeket a 2015-ös menekültválság során láthattunk. Az utóbbi időben Európa-szerte romlott a biztonsági helyzet a migránsok nagyarányú beáramlása miatt.
Egyre többen követelik, hogy a menekültválságot tétlenül néző Brüsszel, tegyen lépéseket annak érdekében, hogy megakadályozza egy újabb, a 2015-öshöz hasonló migránsválság kirobbanását.

Elemzők szerint több oka is van az újabb migrációs nyomásnak.
A koronavírus-járvány enyhülése után a legtöbb ország lazított a beutazási korlátozásokon, a határokon már nincsenek szigorú ellenőrzések. A pandémia idején sok migráns tartózkodott tranzitországokban, például Líbiában. A nagy részük elindult már Európa irányába. Az afganisztáni helyzet súlyosbodásával pedig egyre több afgán menekült is érkezik a kontinensre.
2015-ben a németek még tárt karokkal várták a migránsokat. Ez azóta megváltozott.
Eközben egyre több uniós tagállam vezetése ítéli el a kezeletlen illegális bevándorlást. Brüsszelnek azonban az elmúlt hét év is kevés volt arra, hogy megoldást találjon az egész Európát sújtó problémára.
FORRÁS: Die Welt, Bild, Reuters