Külföld

Vezetékrobbantás: Moszkvának adatai vannak a nyugati érintettségről

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) nyomozati csoportfőnökségének anyagai alapján büntetőeljárást indított

Oroszországnak olyan adatai vannak, amelyek megerősítik, hogy a Nyugat áll az Északi Áramlat gázvezetékeken történt robbanások mögött – jelentette ki Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) igazgatója újságíróknak pénteken Moszkvában.

Vezetékrobbantás: Moszkvának adatai vannak a nyugati érintettségről
Nem zárják ki, hogy célzott szabotázs történt
Fotó: Swedish Coast Guard/AFP

„Vannak bizonyos adataink, amelyek nyugati nyomra utalnak ennek a terrorcselekménynek az elkövetésében” – mondta Nariskin.

„A Nyugat mindent megtesz annak érdekében, hogy elrejtse ennek a nemzetközi terrorcselekménynek a valódi szervezőit és elkövetőit” – tette hozzá.

A kémfőnök emlékeztetett arra, hogy az incidens ügyében Oroszországban vizsgálat indult. Az orosz főügyészség korábban közölte, hogy az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) nyomozati csoportfőnökségének anyagai alapján büntetőeljárást indított.

Oroszország kezdeményezésére pénteken, közép-európai idő szerint 21 órakor összeül az ENSZ Biztonsági Tanácsa az Északi Áramlat 1 és 2 gázvezetéken történt robbanások miatt. A dán és a svéd hatóságok a héten négy gázszivárgást észleltek az Oroszországból Németországba vezető Északi Áramlat-gázvezetékrendszer minkét vezetékpárján. Németország, Dánia és Svédország nem zárja ki, hogy célzott szabotázs történt.

Kapcsolódó írásaink