Külföld

Németország elvesztette egyik gleccserét

A világ valamennyi gleccsere veszít a tömegéből

Ezen a nyáron Németország elvesztette még megmaradt gleccserei egyikét, a Schneeferner déli ágát.

Németország elvesztette egyik gleccserét
Fotó: MH

A Bajor Tudományos Akadémia hétfői közleménye szerint a déli Schneeferner a gyors olvadás miatt elvesztette gleccserstátuszát. „A Schneeferner jegének vastagsága jelentősen csökkent, legnagyobb részén már a kétméteres vastagságot sem éri el, és valószínű, hogy már nem mozog" – írta az akadémia a jelentésben.
Még a legvastagabb folt is hat méter alá csökkent, holott 2018-ban még a tíz métert is elérte. A 2018–2022 közötti időszakban a gleccser felülete is a felére zsugorodott, jelenleg egyhektárnyi. Az akadémia előrejelzése szerint a megmaradt jég egy-két éven belül várhatóan teljesen elolvad.
Az akadémia 1892 óta végez rendszeres méréseket a gleccseren, ezek most véget érnek.

A déli Schneeferner eltűnése azt jelenti, hogy Németországban csupán négy gleccser maradt: a Zugspitzéről induló Höllentalferner és a Schneeferner északi vonala, valamint a berchtesgadeni Alpokban lévő Blaueis- és Watzmann-gleccser.
Az Alpokban és más hegységekben megfigyelt, a klímaváltozás hatásának tulajdonított gyors gleccserolvadást a 2000-es évek kezdetétől kísérik figyelemmel. A bajor környezetvédelmi minisztérium tavalyi jelentésében arról számolt be, hogy az éghajlatváltozás miatt Németország még ebben az évtizedben elveszítheti utolsó gleccsereit is.
A tudósok korábban úgy becsülték, hogy a gleccserek az évszázad közepére tűnhetnek el.
Egy 2021 áprilisában közzétett globális tanulmány megállapította, hogy a világ szinte valamennyi gleccsere egyre nagyobb ütemben veszít tömegéből, és ez okozza a tengerszint-emelkedés több mint 20 százalékát ebben az évszázadban.

Kapcsolódó írásaink