Külföld

Orbán Viktor szövetségese nyerheti a választást

Olaszországban a második világháború vége óta 69 kormány váltotta egymást

Olaszországban vasárnap tartják az előre hozott parlamenti választásokat. A legfrissebb felmérések alapján az Olasz Testvérek (Fdl), a Liga és a Hajrá, Olaszország! alkotta szövetség támogatottsága megközelíti az 50 százalékot. A baloldali tömörülés lemaradása csaknem 20 százalékos.

Orbán Viktor szövetségese nyerheti a választást
Orbán Viktor és Giorgia Meloni egyaránt úgy látja,a migráció bátorítása helyett helyben kell segíteni
Fotó: Orbán Viktor Facebook-oldala

Az utolsó kutatásokat szeptember 10-én hozták nyilvánosságra, és a választásokig már nem is tesznek közzé újakat. Szakértők szerint a közvélemény-kutatások eredményei azt jelzik, hogy a lakosokat egyre inkább aggasztja az anyagi helyzetük, a menekültválság, illetve az egyre csak dráguló rezsi.

A jobboldali pártok az egyéni körzetekben közös jelölteket állítottak, és jóváhagytak egy közös programot is, aminek a címe: „Per l’Italia” – Olaszországért –, tehát az olasz emberekért, az olasz választókért. Legfőbb kampányígéreteik többek között rezsicsökkentés, adó- és nyugdíjreform, az illegális bevándorlókkal érkező hajók megállítása, a Matteo Salvini által bevezetett szigorú bevándorláspolitika folytatása, a családok támogatása, illetve az ország újraindítása. A jobboldali Olasz Testvérek vezetője többször felhívta a figyelmet arra, hogy szemben a baloldali pártokkal, a jobboldali szövetségnek van közös jövőképe. A Matteo Salvini vezette Liga, Silvio Berlusconi pártja, a Hajrá, Olaszország! és a Giorgia Melonihoz tartozó Olasz Testvérek nyár végén léptek szövetségre. Megállapodtak abban is, hogy ki lesz Olaszország következő kormányfője: az, akinek a pártja több szavazatot kap.

A baloldali szövetség a választások előtt négy nappal sem árult el semmit a programjáról. A baloldali tömörülésben belső viták dúlnak és egymásnak üzengetnek nyilvánosan. Sőt még hazánkat is felhasználták kampányeszközként. A baloldali Demokrata Párt (PD) főtitkára azt mondta: nem akarnak egy olyan Olaszországot, amely ennyire kötődik Magyarországhoz, és nem akarják a magyar modellt követni.

A jobboldali pártok azonban a baloldal tiltása ellenére sem kívánják megszakítani a jó együttműködést Magyarországgal. A közvélemény-kutatások szerint élen járó Olasz Testvérek párt vezetője, Giorgia Meloni és Orbán Viktor miniszterelnök a család szerepének fontossága, a gazdaság és a bevándorláspolitika terén is azonos álláspontot képvisel. Tavalyi találkozójukon Meloni azt mondta: közös céljuk, hogy újra a jobboldal legyen a legnagyobb politikai erő Európában. 2019-ben Meloni meghívta Orbán Viktort az FdI rendezvényére, ahol előadást is tartott a magyar kormányfő.

Meloni Brüsszel kapcsán is hasonló elveket vall. Az FdI elnöke hangsúlyozta: „Brüsszel túl sok éven át kiterjesztette hatáskörét mindennapi életünk számos aspektusára, nem tudott közös kül- és védelempolitikát kialakítani, nem tudta biztosítani energiaautonómiánkat. (...) Nos, én egy olyan Európát akarok, amely jobban csinál kevesebbet: kevesebb centralizmussal és több szubszidiaritással, kevesebb bürokráciával és több politikával.”

Brüsszel évek óta tétlenül nézi, hogy Olaszországot menekültválság sújtja. 2014 és 2021 között több mint egymillió illegális bevándorló érkezett a dél-európai országba – a hivatalos adatok szerint. A jobboldali szövetség azt ígérte, leállítja az Itáliába tartó migránsokat szállító hajókat.

Elemzők szerint az elmúlt években soha nem volt akkora esélye jobboldali szövetségnek Olaszországban, mint most. A választók többsége kiábrándult a szakértői kormányokból, a háttér-megállapodásokból és a választások utáni koalíciós egyezkedésekből, amelyek sorra kudarcot vallottak. Másrészről a lakosok többsége egy rezsicsökkentést támogató, családközpontú, az illegális migrációnak gátat szabó kormányt szeretne hatalmon látni.

Olaszországban a második világháború vége óta 69 kormány váltotta egymást.

Sergio Mattarella államfő július végén oszlatta fel az olasz parlamentet. A kormányválság július végén kezdődött, miután a pártok nem jutottak konszenzusra a gazdasági nehézségek enyhítését célzó segélycsomag kapcsán. Mario Draghi miniszterelnök felajánlotta lemondását, amit az államfő nem fogadott el, és arra kérte Draghit, tartsanak egy újabb szavazást a segélycsomagról, és győzze meg a bizonytalanokat, hogy voksoljanak igennel. Pár nap múlva a szavazás ismét eredménytelenül zárult. Draghi ezután újból benyújtotta lemondását. Ezt az államfő elfogadta, és kihirdette az előre hozott választásokat.

Szakértők szerint Draghi kiprovokálta saját kormánya bukását, hiszen Olaszország nagyon nehéz időszaknak néz elébe.

Időközben csaknem hatmillió külföldön élő olasz már megkezdte a levélszavazást a parlamenti választásokon. A levélszavazatokat csütörtökön délutánig adhatják le. Szeptember 25-én több mint 50 millió olasz járulhat az urnákhoz.

Ha az előrejelzések beigazolódnak, akkor Giorgia Meloni történelmet írhat, és ő lehet Olaszország első női miniszterelnöke.

Forrás: Il Giornale, La Republica, Corriere della Sera


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 

Kapcsolódó írásaink