Külföld
A jobboldali Ulf Kristersson kapott megbízást a kormánykoalíció megalakítására Svédországban
Az új kormány leghamarabb szeptember 27-én alakulhat meg

Andreas Norlén hozzátette, olyan kormány megalakítása a cél, amely valamennyi parlamenti erő számára elfogadható lenne.
A svéd választási bizottság adatai szerint a szeptember 11-én tartott választáson a Mérsékelt Pártból, a radikális Svéd Demokratákból, a Kereszténydemokratákból és a Liberálisokból álló jobboldali tömb együttesen 176 helyet szerzett a 349 tagú parlamentben, csekély előnnyel megelőzve a 173 mandátumhoz jutó balközép pártokat.
Ulf Kristersson első nyilatkozatában időt kért annak érdekében, hogy sikeres tárgyalásokat folytathasson.
A fejtörést az okozza, bevegyék-e a kormányba a Jimmie Akesson vezette Svéd Demokratákat, amely szeretne belépni, de a többi három párt ezt ellenzi.
Akesson azt mondta, hogy a tárgyalások máris jól haladnak, és egy csomagban igyekeznek megtárgyalni az összes nyitott kérdést.
Az elemzők a legvalószínűbb forgatókönyvnek azt tartják, hogy a Mérsékelt Párt, a Kereszténydemokraták és a liberális párt alakítana kisebbségi kormányt, melyet kívülről támogathatnának a Svéd Demokraták. Szavazataiért cserébe a radikális párt jelentős befolyást gyakorolhatna a kormányzati döntésekre a számára fontos témákban.
Az új kormány megalakítására csak a parlament őszi ülésszakának kezdetén, szeptember 27-én kerülhet sor leghamarabb. Addig a leköszönő miniszterelnök, a szociáldemokrata pártot vezető Magdalena Andersson marad az ügyvezető kormányfő.