Külföld

Egy autós ütközött Zelenszkij elnök konvojának

A jelentések szerint nem sérült meg súlyosan az ukrán vezető az egyelőre tisztázatlan körülmények között történt balesetben

Csütörtökön Szergej Nyikiforov, Zelenszkij sajtótitkára maga számolt be az incidensről, miszerint az ukrán elnök autókonvoja egy közúti baleset részese volt. A hivatalos tájékoztatás szerint az ukrán elnök autója és egy kísérő jármű egy másik személygépkocsival ütközött össze.

Egy autós ütközött Zelenszkij elnök konvojának
Harcias retorika és megjelenés: Zelenszkij katonák gyűrűjében
Fotó: AFP/Ukrán Elnöki Sajtószolgálat

Az Ukrajna első emberét kísérő orvosi stáb elsősegélyben részesítették az autó vezetőjét, majd mentőt hívtak hozzá. Zelenszkijt szintén megvizsgálta egy orvos, de súlyos sérülésekről nem érkezett jelentés.

TASZSZ, mely szintén beszámolt a furcsa incidensről, hozzáteszi, a vizsgálat már folyamatban van. Arról sem esett szó, hogy milyen nemzetiségű volt a harmadik autó vezetője, és hogyan ütközhetett neki az elnöki konvojnak, illetve pontosan hol történt az incidens Kijeven belül.

BBC később azt írta, hogy az elnök konvojával utazó orvosok megerősítették, hogy Zelenszkijnek nem lettek súlyos sérülései, míg a konvojon kívüli, nekik ütköző autó sofőrjét elsősegélyben részesítették, majd mentővel elszállították. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.

Kapcsolódó írásaink