Külföld

Az ukrán védelmi miniszter szerint elkezdődött a háború harmadik szakasza

Olekszij Reznyikov: Hamarosan megfutamodik a világ második legnagyobb hadserege

Oroszország Ukrajna elleni háborújában elkezdődött a harmadik szakasz, az ellentámadás – mondta Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak (FAZ) a német lap hétfői jelentése szerint.

Az ukrán védelmi miniszter szerint elkezdődött a háború harmadik szakasza
A szeptember 10-én, szombaton készült fényképen ukrán zászlók láthatóak a balaklijai főtéren lévő szobrokon
Fotó: AFP/Juan Barreto

A FAZ hírportálján közölt összeállítás szerint a miniszter kifejtette, hogy a február 24-én kitört háború első szakasza sokként volt jellemezhető, a második pedig az „egyensúly kialakulása az oroszok és köztünk, a frontvonal stabilizálódása, valamint az orosz ellenállóképesség felmérése a részünkről".

A Harkiv és Herszon térségében elért harctéri sikerek azt jelentik, hogy elkezdődött a harmadik szakasz, az ellentámadás – mondta Olekszij Reznyikov.

Hozzátette, hogy az utóbbi napok fejleményei alapján „hólabdahatásra" számít, amelynek révén valószínűleg hamarosan megfutamodik a világ második legnagyobb hadserege.

Kijev céljairól kiemelte, hogy helyre kell állítani Ukrajna 1991-es határait, vissza kell szerezni az Oroszországhoz csatolt Krím félszigetet, valamint a keleti Donyec és Luhanszk megye teljes területét, és újra kell indítani a belföldi és nemzetközi légi közlekedést.

Szükség van egy világos menetrendre is arról, hogy az oroszok miként fizetnek jóvátételt, és hogyan kell megtorolni a háborús bűncselekményeket" – tette hozzá az ukrán védelmi miniszter.

Mint mondta, az elszámoltatás nem korlátozódhat Vlagyimir Putyin orosz elnökre, mert az orosz lakosság többsége támogatja a háborút, vagyis egy „kollektív Putyint" alkot.

A háborús bűncselekmények elkövetőinek felelősségre vonása azért is fontos, mert „az oroszok nem repülnek majd Elon Muskkal az űrbe, hanem nemzedékekig a szomszédaink maradnak" – fogalmazott Olekszij Reznyikov.

Kapcsolódó írásaink