Külföld
Német lap: Von der Leyen kiegyezne Orbánnal

„Az Európai Bizottság a támogatások visszatartásával fenyegette Magyarországot a jogállamisággal kapcsolatos aggályok miatt. Azonban most Ursula von der Leyen hirtelen lágyabb húrokat penget. Az EP-képviselők baljós paktumtól tartanak” – írta vasárnapi cikkében a Der Spiegel, amelyet a Mandiner.hu szemléz.
Az egyeztetések a következő hetekben folytatódnak, Brüsszelnek jövő szerdáig kell határoznia, hogy visszatart-e támogatásokat, és ha igen, mennyit. Ezt követően javaslatát az Európai Unió Tanácsa elé kell terjesztenie.
Nem valószínű, hogy az EU befejezi az Orbán elleni jogállami eljárást, de nem is teljesen lehetetlen.
A lap szerint ugyanakkor Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke nyilvánvalóan csillapítani akarja a konfliktust Orbánnal. Egyrészt mert zárni szeretné az unió sorait az ukrajnai háború miatt, másrészt pedig azért is, hogy ne rontsa el viszonyát teljesen a magyar politikussal.