Külföld
Az Oroszország ellen hozott szankciók az európaiaknak fájnak legjobban

A nemzetközi sajtó az év eleje óta árgus szemekkel figyeli az orosz gazdasági és pénzügyi adatokat. A fokozott figyelmet részben – nyilvánvalóan – az indokolja, hogy februárban Oroszország indított háborút Ukrajna ellen, és sokan úgy gondolják, ha az orosz gazdaság megroppan, a hadműveletek nem folytatódnak tovább – írja a Magyar Nemzet.
A globális érdeklődést ugyanakkor más is fűti: a gazdasági adatok alapján mérhető le, hogy az Oroszország ellen bevezetett nyugati szankciók eredményesek-e. A kérdés az európai és különösen a nyugati politika számára kulcsfontosságú. Nehéz lesz ugyanis érveket találni a szankciók fenntartása mellett akkor, ha az Oroszországgal szemben bevezetett gazdasági retorziók csak az európai állampolgároknak fájnak, de az agresszor helyzetét drasztikusan nem befolyásolják.
Ahhoz képest, hogy adott esetben még a legcsekélyebb jelentőségű orosz gazdasági adatok is hosszú okfejtésekre adnak okot, az ukrán gazdasági-pénzügyi helyzetről meglepően kevés szó esik. Pedig Ukrajna általános gazdasági állapota tulajdonképpen kilátástalan.
Ukrajna – mint más adós – korábban azzal is igyekezett megőrizni hitelezőinek bizalmát, hogy még csak nem is beszélt az államadósság átütemezésének lehetőségéről. A háború azonban, mint oly sok mindenben, ebben is változást hozott. Olyannyira, hogy piaci információk szerint Ukrajna augusztus elején alkut kötött hitelezőinek háromnegyedével, az egyezség szerint bizonyos tartozásokra két évre befagyasztották az adósságszolgálatot. Két hitelminősítő a lépést gyakorlatilag csődeseménynek minősítette.
Egyes ukrán közlések szerint a fegyveres ellenállás, esetenkénti ellentámadás minden egyes hónapban ötmilliárd dolláros költségvetési hiányt okoz Ukrajnának. Elhangzott olyan állami közlés is, amely szerint Ukrajnának havi kilencmilliárd dollár kellene a hiány eltüntetéséhez. Az összeget – amely jelenlegi árfolyamon számolva havi 3600 milliárd forintnak felel meg – nyilván az Oroszországgal szembehelyezkedő nemzetközi közösségnek kellene összeadnia.