Külföld

Japán fokozatosan szakít a pacifizmussal

Japán is egyre nagyobb mértékben csatlakozik a Kelet-Ázsiában zajló fegyverkezési versenyhez, Kína szerint ez felborítja a térség stabilitását. 

Japán fokozatosan szakít a pacifizmussal
A hagyományosan pacifista ország egyre inkább elszakad a békepárti alkotmányától
Fotó: REUTERS/Anadolu Agency/Ki

Miközben India nemrég felavatta első hazai gyártású repülőgép-hordozóját, érdemes figyelni arra is, hogy az ázsiai térségben nem csak Új Delhi az egyetlen, amely egyre jelentősebb fegyverkezésbe kezd, hogy megpróbálja ellensúlyozni Kína növekvő katonai erejét. 

Japán védelmi minisztériuma nemrég azt közölte, hogy meg akarja kezdeni nagyobb hatótávolságú hiperszonikus – a hangsebesség többszörösével haladó – rakéták kifejlesztését és gyártását. Ez a legtöbb médium szerint válasz a növekvő regionális feszültségekre, többek között arra, amely a Tajvani-szoros körül erősödött fel az utóbbi időben. 

A japán média augusztusban arról is beszámolt, hogy az ország hadvezetése azt fontolgatja, hogy több mint 1000 darab, a szárazföldet elérni képes, nagy hatótávolságú rakétából álló arzenált gyűjt össze, hogy így zárja le a Kínával szembeni „rakétahézagot".

Emellett a védelmi minisztérium a jövő évi költségvetésének, a 2023-ra vonatkozó 5,6 trillió jen (40,4 milliárd dollár) összegnek csak egy részét hozta nyilvánosságra, de költségvetési terve mintegy 6,5 trillió jenre (47 milliárd dollár) emelkedhet, ami 20 százalékkal több az ideihez képest. 

Japán az éves védelmi kiadásokat a GDP mintegy 1 százalékában maximálja, de Fumio Kishida japán miniszterelnök kormánypártja a következő években ennek megduplázását javasolja a GDP 2 százalékára, a NATO szabványára hivatkozva, amivel Japán katonai költségvetése a világ harmadik legnagyobbja lenne. 

A japán védelmi kiadások növelése mögött kettős cél húzódhat meg szakértők szerint, egyrészt fontos a már említett NATO kötelezettség, ugyanis az Egyesült Államok már régóta akár potenciális NATO-tagként tekint Japánra. 

Továbbá pedig Japán távolodása a pacifista alkotmánytól azt jelentheti, hogy olyan új védelmi politikát akar életre kelteni, amely lehetővé teszi, hogy az ország egyszerre tudjon védekezni és támadni is, ehhez pedig természetesen a korábbinál sokkal több forrás szükséges. 

Japán fegyverkezése ugyanakkor csak gyorsítja azt a versenyt, amely már jó ideje tart a régióban. Japán fegyverkezése valószínűleg más országokat is felzárkózásra ösztökélhet, főleg a rossz történelmi tapasztalatok miatt. 

Kína szerint Japán a „kínai fenyegetés” hangoztatását csak ürügyként használja, hogy növelhesse katonai kapacitásait. 

Vang Wenbin, a kínai külügyminisztérium szóvivője nemrég arra figyelmeztetett, hogy Japán fokozatos elszakadása pacifista alkotmányától veszélyes jelzéseket küld a világnak. Hozzátette, Peking szerint az szigetország célja a második világháború után kialakult rend felbomlasztása a térségben.

Kína továbbá azt is kifogásolja, hogy Japán nem regionális országokat is bevon a térség ügyeibe, ami Peking szerint ellentéteket szül a régió országai között. 


 

Kapcsolódó írásaink