Külföld
Biden: Donald Trump és republikánus támogatói veszélyt jelentenek a demokráciára

Joe Biden, az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat 1776-os elfogadásának épülete, az Independence Hall előtt tartott beszédben valósnak nevezte az amerikai demokráciára jelentett veszélyt, amit az úgynevezett „MAGA-republikánusok” és Donald Trump testesít meg, akik nem tisztelik az alkotmányt és a jogállamot, tagadják a választások eredményét, és visszafelé akarják vinni az országot.
Az elnök a beszédében egységre szólított fel mindenkit a szélsőségesekkel szemben, politikai beállítottságától függetlenül, említve „fősodorhoz tartozó republikánusokat”.
A novemberi félidős választásokra utalva kijelentette, nem fogja hagyni, hogy ellopják a választásokat, minden elnöki eszközével megvédi a demokráciát, és a nemzet lelkéért folyó harcra és szavazásra buzdította hallgatóit.
A képviselőház kisebbségi, republikánus csoportjának vezetője bocsánatkérésre szólította fel az elnököt azokkal a republikánusokkal szemben, akiket szavaival megsértett. Kevin McCarthy kijelentette, Joe Biden ahelyett, hogy egyesítené a nemzetet, hogy közösen nézzen szembe a kihívásokkal, amerikai honfitársainak megosztását, megalázását és ócsárlását választotta, csak azért, mert nem ért egyet politikájukkal.
A republikánus frakcióvezető szerint Joe Biden első szavának a bocsánatkérésnek kell lennie, amiért amerikaiak tízmillióit sértette meg, amikor fasisztának nevezte őket. Kevin McCarthy ezzel az elnök múlt héten Maryland államban tartott kampánybeszédére utalt, amelyben Joe Biden a MAGA-republikánusokat a „fél-fasizmus” támogatásával vádolta.
A MAGA egy betűszó – „Make America Great Again” –, ami Donald Trump politikai jelszava volt elnöksége idején és azt megelőzően elnökjelölti kampányában, jelentése „Tegyük újra naggyá Amerikát”.
A bíró felfüggesztheti a Trump-rezidencián lefoglalt iratok vizsgálatát
A floridai bíróság mérlegeli, hogy átmenetileg elzárja a Donald Trump floridai rezidenciáján lefoglalt iratokat az Igazságügyi minisztérium bűnügyi vizsgálata elől, ha kinevezi a volt elnök által kért független szakértőt – írja a CNN.
A West Palm Beach-i szövetségi bíróság ügyben eljáró bírája a meghallgatáson - a CNN tárgyalóteremből származó információja szerint – annyit közölt, hogy amennyiben úgy dönt, eleget tesz a kérésnek és kinevezi a szakértőt, akkor az először áttekintheti a hatóság birtokába került iratokat, hogy abban vannak-e ügyvédi titok körébe eső anyagok.
A sajtójelentések szerint az igazságügyi minisztérium ügyvédei egy ilyen lépés ellen érveltek, mondván, hogy az megakasztaná a bűnügyi nyomozást.
A Politico úgy tudja, hogy a meghallgatáson Donald Trump jogi képviselői komolytalannak mondták az iratok helytelen kezelésére vonatkozó nemzetbiztonsági kockázatot felvető állításokat. Az értesülés szerint James Trusty ügyvéd azzal érvelt, hogy a nyomozóhatóság megpróbálja a büntetőeljárás részévé tenni az elnöki iratok kezeléséről szóló törvényt (Presidential Records Act), ami a bíróság előtt nem kikényszeríthető jogszabály.
A kormányzat jogászainak állítása szerint más szövetségi törvény alapján zajlik a vizsgálat érzékeny iratok kezelése miatt – és nem az elnöki iratokról rendelkező jogszabály keretében, aminek nyomán büntetőjogi felelősség valóban nem állapítható meg.
A CNN szintén kiszivárgott információkra hivatkozva azt írta, hogy a bíróság előtti érvek csatájában Donald Trump ügyvédje az egész – minősített iratok körüli – ügyet egy „lejárt kölcsönzési idejű könyvtári könyv” esetéhez hasonlította.
Az igazságügyi minisztérium jogi képviselői védelmükbe vették az eljárást, és kijelentették, hogy Donald Trump-nak nem volt joga magánál tartania az iratokat, mert már nem elnök, és megerősítették azt a korábbi álláspontot, miszerint azért sem látják indokoltnak az eljárásba független szakértő bevonását, mert a szóban forgó iratok az államhoz tartoznak, és nem Donald Trump személyes tulajdonát képezik.
A bírósági meghallgatás az augusztus 8-án, Donald Trump floridai rezidenciáján tartott FBI-házkutatás újabb fordulója volt. A hatósági intézkedés során a Szövetségi Nyomozó Iroda ügynökei több tucat doboznyi irattal távoztak az ingatlanból, ahol Donald Trump elnöksége idején keletkezett minősített dokumentumokat kerestek, a volt elnök azt állítja, hogy a minősítés alól feloldott iratokról van szó.