Külföld
Vlagyimir Putyin orosz elnök elbúcsúzott Mihail Gorbacsovtól, de a temetésén nem lesz jelen
Putyin bordó rózsacsokorral érkezett

Szavait a RIA Novosztyi orosz hírügynökség idézte.
„Az elnök ma a Kalinyingrádi területre utazott, de mielőtt útjára indult megállt a Központi Klinikai Kórháznál, elbúcsúzott Mihail Gorbacsovtól és egy csokor virágot helyezett el a koporsójánál” – mondta a szóvivő újságíróknak.
Putyin bordó rózsacsokorral érkezett. Néhány percig a koporsó mellett állt. Aztán Gorbacsov portréjához fordult, és meghajolt. Ezután az államfő a koporsóra tette a kezét, keresztet vetett és ismét meghajolt.
Peszkov szólt arról, hogy az általános búcsúztató ünnepség szeptember 3-án lesz, Putyin munkarendje azonban nem teszi lehetővé, hogy jelen legyen a temetésen.
Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió első és egyben utolsó elnöke augusztus 30-án, hosszú és súlyos betegség után, 91 éves korában elhunyt. A volt államfőt és pártfőtitkárt a moszkvai Novogyevicsi temetőben helyezik végső nyugalomra, előtte a nyilvános szertartás a moszkvai Szakszervezetek Házának oszlopcsarnokában lesz.