Külföld
Háromszéki út(v)iszonyok

Aki nem tanul, az ne is kapjon járművezetői engedélyt – idézi szerdai írásában a Maszol.ro oldal Ráduly Istvánt. Kovászna megye prefektusa annak kapcsán szólalt meg, hogy a helyi gépkocsivezetőijogosítvány-kibocsátó hivatal közzétette első féléves jelentését, amelyből igen elszomorító kép bontakozik ki.
A dokumentum szerint a megyében alig negyvenegy százalékos a siker aránya. A forgalmi ismeretekből ugyan valamivel jobb eredményt tudnak felmutatni a diákok, de azért az itt összehozott ötvenhét százalékos produktummal sem illene büszkélkednie senkinek.
Háromszéken idén 5236 jogosítványt bocsátottak ki, ez háromszáz-tizenkettővel több, mint tavaly az év első felében volt. Idén június végéig 4530 elméleti vizsgát szerveztek, 1046-tal kevesebbet, mint az előző év azonos időszakában, és ezeken csak 1853 tanonc – azaz csupán negyvenegy százalékuk – jutott túl. Ami a gyakorlati részt illeti, a 3626 útvonalvizsgáig eljutott polgárból 2055-en szerezték meg sikerrel a jogosítványt.
Kovászna megyében jelenleg ismét egy hónapra nőtt a várakozási idő a gépjárművezetői engedély gyakorlati vizsgájára – számolt be a prefektus. Ráduly István hozzátette, az elméleti vizsga kudarcára nincs kifogás, hiszen az román és magyar nyelven is teljesíthető.