Külföld

Hosszú az út az iráni atomalku végrehajtásáig

A múlt hónapban az iráni atomalku tárgyalásai újra indultak, de Irán továbbra követeléseket támaszt, az Egyesült Államok pedig Oroszország miatt aggódik.

Hosszú az út az iráni atomalku végrehajtásáig
Az iráni atomalku felélesztését célzó tárgyalásokkal foglalkozó vegyes bizottság ülésén részt vevő képviselők Bécsben 2021 decemberében.
Fotó: AFP / EU DELEGATION IN VIENNA

Az Európai Unió Július 21-én mutatta be a megállapodás véglegesnek mondott tervezetét. Azóta Irán benyújtotta válaszát, és továbbra is követeléseket fogalmazott meg a szankciók enyhítése és a garanciák terén, amelyeket amerikai diplomaták és izraeli források szerint Washington nem fogadott el, annak ellenére, hogy a felek a megállapodás nagy részében egyetértenek.

Az unió által bemutatott szöveg négy fő lépést határoz meg a megállapodás végrehajtására.

Az alku aláírásának napján az iráni atomalku néven ismert közös átfogó cselekvési terv 2015-ös megalakulásakor létrehozott vegyes bizottság az Egyesült Államok nélkül (Kína, Franciaország, Németország, Oroszország, Egyesül-Királyság) ülne össze, amely csak 165 nappal később csatlakozhatna a bizottsághoz.

Addigra a feleknek további megállapodást kellene kötnie arról, hogy az iráni pénzek felszabadításáért cserébe nyugati foglyokat engednek szabadon. Az Egyesült Államoknak tovább három Iránra vonatkozó korlátozó rendeletet, valamint 17 bankkal szembeni másodlagos szankciókat vonna vissza. Az Egyesült Államok ugyanakkor nem biztos, hogy végül belemegy a megállapodás végrehajtásba, ugyanis Washingtonban egyre többen aggódnak amiatt, hogy Oroszország, és Irán az utóbbi időben egyre szorosabb szövetségre lép a nyugattal szemben. Teherán pedig segíthet Moszkvának kijátszani az ellen hozott, nyugati szankciókat.


Ezért cserébe Irán, első lépésként leállítaná az 60 százalékos urán dúsítást, és a továbbiakban csak 20 százalékra dúsítaná, valamint lehetővé tenné a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség számára, hogy megkezdje az iráni nukleáris létesítmények ellenőrzésének újraindítását. Majd pedig tovább csökkentené a dúsítás volumenét, 5 százalékra, és megkezdené az előkészítő időszakot a NAÜ-nek történő információátadásra, és lehetővé tenné az ügynökség számára, hogy teljes mértékben folytassa az ellenőrzést.

Két hónappal később, a 120. napon lenne az „újbóli végrehajtás napja”. Iránnak és az Egyesült Államoknak legalább hét nappal ezt a napot megelőzően nyilvánosan ki kellene nyilvánítaniuk, hogy továbbra is szándékukban áll visszatérni a megállapodáshoz.

Eddig Iránnak teljesítenie kell a NAÜ-vel szemben vállalt kötelezettségeit az iráni be nem jelentett nukleáris létesítményekben talált dúsított uránnal kapcsolatos folyamatban lévő vizsgálat tekintetében. Ez azt jelenti, hogy Irán hiteles választ adna a NAÜ-nek az urán forrására vonatkozóan, a NAÜ pedig cserébe lezárná a vizsgálatokat.

Irán emellett a megállapodásban előírt összes lépést teljesítené – az urándúsítást 3,67%-ra csökkentené, csökkentené készleteit, lezárná és átadná a centrifugákat stb. – és lehetővé tenné a NAÜ számára, hogy teljes mértékben folytassa az ellenőrzést.

Az USA megszüntetné az Iránnal szembeni összes másodlagos szankciót és a megállapodás szerinti terroristaállam megjelölést – ez nem vonatkozik az Iszlám Forradalmi Gárdára.

A „befejezés napja” a 165. napon jönne el, amikor minden nukleáris korlátozás és szankciómentesség hatályba lépne. Az Egyesült Államok feloldaná az Iránnal szembeni hagyományos fegyverembargót és engedélyezné a további kereskedelmet az országok között, Irán pedig eltávolítaná a megmaradt dúsító infrastruktúrát.

Az urándúsító centrifugák kutatására és fejlesztésére vonatkozó korlátozások 2024-ben kezdenének lejárni, 2025-ben pedig lejárna a „SnapBack szankciók” mechanizmusa, amely a megállapodás megsértése esetén az Iránnal szembeni összes szankciót visszaállítja.

2026-ban a centrifugák használatára vonatkozó korlátozások, beleértve a fejlett centrifugákat is, fokozatosan, 2028-ig kezdenek lejárni. 2030-ban az iráni megállapodás teljes egészében lejár, az urándúsításra, a készletek felhalmozására, a nehézvízreaktorokra és a plutóniumra vonatkozó korlátozások nélkül.

Kapcsolódó írásaink