Külföld
Romániában akadozik a fiatalok vakcinálása

Bár július végén Romániát is elérte a koronavírus-járvány hatodik hulláma, idővel azonban a tizenkétezres napi esetszám az elmúlt hetekben három-hétezerre apadt – írta meg szombati cikkében a Maszol.ro. Az orgánum a hír kapcsán megszólaltatta ászló Attila orvost, szenátort, valamint Lorenzovici László egészségügyi menedzsert, akik arra hívták föl a figyelmet, hogy a kedvező helyzet a tanév szeptember 5-i elindulásával könnyen negatív irányba fordulhat. Mindez azért állhat elő, mert a gyermekek és pedagógusok ismét napi szinten érintkeznek, fizikai kontaktusba lépnek majd egymással.
László Attila a lapnak egyebek mellett arról beszélt, bár a szülők a családorvosoknál kérhetik utódaik számára a vakcinát, ismét fennakadások tapasztalhatók az ellátásban, mert a rendelőkbe nem jutnak el kellő számban az adagok. László Attila hozzátette, reméli, hogy októberben befutnak Romániába az omikron BA4-es és BA5-ös alvariánsai ellen is hatásos szerek.
Lorenzovici László a lapnak kiemelte, figyelembe véve az elmúlt három év tapasztalatait, a vírus nem fog eltűnni, az életünk része marad, és egymást követik majd az újabb és újabb hullámok. Az viszont ismeretlen, hogy milyen magas esetszámokkal kell számolni, azok pedig mennyire lesznek súlyosak – fogalmazott.
Lorenzovici szerint is vannak szervezési problémák az oltásokkal kapcsolatban. Hozzátette, szerinte maguk az emberek is felelősek a kialakult állapotokért, mert elfordultak a lehetőségtől, és így az is érthető, ha az állam nem akarja fenntartani az oltóközpontokat.