Külföld

Tizenkét év börtönt kaphat az argentin alelnök

A vádhatóság szerint Fernández egymilliárd dollárnak megfelelő összeggel károsította meg az országot

Tizenkét év börtön és a közhivataltól való teljes eltiltás kiszabását kérte az ügyészség Argentínában Cristina Fernándezre, aki 2019 óta az ország alelnöke, és 2007-től 2015-ig államfő is volt.

Tizenkét év börtönt kaphat az argentin alelnök
Cristina Fernández 2019 óta az ország alelnöke, és 2007-től 2015-ig államfő is volt
Fotó: AFP/Juan Mabromata

„Ez a legnagyobb korrupciós bűntény, amely valaha történt az országban” – jelentette ki záróbeszédében a bíróságon Diego Luciani ügyész.

A vádhatóság szerint Fernández egymilliárd dollárnak megfelelő összeggel károsította meg az országot bűnszervezet irányításával, amelyen keresztül jogellenesen egyik barátjának és szövetségesének ítéltek oda 51 útépítési közbeszerzést. Luciani szerint a bíróságnak kell eldöntenie, hogy Argentínában „az igazság vagy a korrupció” győzedelmeskedik.

Az alelnök szerint a vádpontokból semmi nem igaz, ennek ellenére szerinte a bírók már meg is írták és szignálták is az ítéletet. A volt elnök úgy véli, hogy az eljárás célja az, hogy kiszorítsák a közéletből.

Cristina Fernández támogatói szerint politikai indíttatású eljárásról van szó. Az alelnök mellett az elnöki hivatal is kiállt, amely szerint Fernándezt üldözi a bíróság és a média. Alberto Fernández jelenlegi elnök a közösségi médiában szolidaritását fejezte ki alelnökének.

A 69 éves Cristina Fernández az első a korábbi argentin elnökök közül, akire büntetés kiszabását kéri az ügyészség. Az ügynek 12 további vádlottja is van, köztük Lazaro Baez, aki a közbeszerzések nyertese volt, valamint Julio De Vido, aki miniszterként akkoriban a közberuházásokat felügyelte.

Kapcsolódó írásaink