Külföld

Felújítják a sepsei református templomot

A horvát kulturális minisztérium hétszázezer kunás (34,5 millió forintos) támogatásából folytatódik a sepsei református templom külső és belső felújítása. Az épület alapjainak megerősítésén azok az olasz szakemberek dolgoztak, akik a pisai ferde tornyot is stabilizálták.

Felújítják a sepsei református templomot
Folytatódik a templom szépítése
Fotó: Facebook.com

Rossz állapotban van a magyar szórvány által használt egyházi épületek egy része – írta meg kedden az Új Magyar Képes Újság. A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) által fenntartott – és a zágrábi kormány által pénzügyileg támogatott – lapban emlékeztetnek, az érintett ingatlanok védelmére, felújítására a HMDK-nak már az elmúlt években is tekintélyes összegeket sikerült kieszközölnie horvát és magyar állami forrásokból, amelynek köszönhetően ezek egy része megszépült, egy részük pedig még felújítás alatt áll.

Utóbbiak sorába tartozik a sepsei református templom is, ahol a munkák folytatására a zágrábi kulturális minisztérium most hétszázezer kunás (34,5 millió forintos) forrást különített el.

Az egyházat azután építették a sepseiek, hogy 1803-ban az iskolával együtt porig égett a régi templom is. A domboldalra felhúzott létesítményt 1806-ban szentelték föl. Az évszázadok alatt azonban megsüllyedtek az alapjai, a tornyot pedig már az összedőlés réme fenyegette.

A templom a HMDK közbenjárására olasz szakemberek bevonásával menekült meg 2019-ben. Ekkor ugyanis a pisai ferde toronynál is dolgozó szakértők jártak Sepsén, akik speciális munkával megerősítették a szerkezet alapjait. A további felújítás e tevékenység nyomán indult el, amelyre a múlt esztendőben rekordnagyságú összeg, kilencszázezer kuna (durván ötvenegymillió forint) jutott.

A lapban az idei támogatás mértékének összehasonlítására hozzáteszik, e forrás azért is különösen jelentős, mert a 924 beadott pályázatból mindössze 342-t bíráltak el kedvezően, és közülük a sepsei templomnál csak Diocletianus római császár spliti mauzóleuma (1,5 millió kuna) és a šibeniki Szent Jakab-templom (750 ezer kuna) részesült nagyobb juttatásban.

Kapcsolódó írásaink