Külföld

Egyre biztosabbnak tűnik a jobboldali győzelem az olasz választásokon

A Cselekvő Költők Társasága, a Michelangelo ihlette Reneszánsz párt, valamint a helyes táplálkozást szorgalmazó mozgalom is regisztrált a szeptember 25-i olasz parlamenti választásokra; vasárnap délelőttig több mint nyolcvan politikai formáció jelentkezett.

Egyre biztosabbnak tűnik a jobboldali győzelem az olasz választásokon
Silvio Berlusconi, Giorgia Meloni és Matteo Salvini egy új nemzeti politikával forradalmasíthatja az olaszok mindennapjait
Fotó: AFP/Tiziana Fabi

A választásokra készülő pártoknak és más politikai formációknak valamivel több mint két nap állt rendelkezésükre hivatalos logóik benyújtására. Az elsők között az egykori kereszténydemokrata, 75 éves Clemente Mastella regisztráltatta centrista pártját. „Korán reggel már ott voltam a belügyminisztérium választási irodájában, hogy a jelképem is az első helyek egyikén szerepeljen a választási cédulán” – mondta Mastella.

A választási cédulára biztosan felkerülő hagyományos pártok az utolsók között regisztráltatták magukat. A pártok a tengerpartokon és hegyekben pihenő olaszok között kezdték el választási kampányukat: a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) a párt logójával díszített papucsokat, kulacsokat, mobiltelefon-tartókat dobott piacra, valamint keresztrejtvényt is készített, melyben olasz hazafiak nevét kell megtalálni. A Demokrata Párt (PD) aktivistái a városokban maradt magányos idősek segítését hirdették meg, valamint ingyenes nyelvleckéket is adnak a bevándorlócsaládok gyerekeinek.

A közvélemény-kutatások szerint jobboldali előretörés várható a szeptemberi választáson, és könnyen megeshet, hogy Giorgia Meloni, az Olasz Testvérek párt vezetője lesz az ország következő miniszterelnöke. Az olasz jobboldali pártok ugyanis júliusban megállapodtak abban, hogy az állít majd miniszterelnököt, aki a legeredményesebben szerepel a voksoláson.

A felmérések szerint Meloni pártja, amely ráadásul a Fidesz szövetségese, áll a legjobban, míg leendő koalíciós társai, a Matteo Salvini által vezetett Liga és Silvio Berlusconi pártja, a Hajrá Olaszország kevesebb támogatást tudhatnak magukénak.

A jobboldali fordulattól Brüsszelben többen is tartanak, mivel Giorgia Melonival, mint kormányfővel, bővülne a szkeptikus hangok köre az Európai Unióban. Ahogyan arról lapunk korábban beszámolt, már jelennek is meg az úgynevezett olasz „szélsőjobboldal” vélt előretörését prognosztizáló baloldali lapok írásai. Mindeközben attól is tartanak az EU-ban, hogy egy jobboldali kormány kevésbé lenne fogékony a közösségi megoldásokra és a konstruktív együttműködésre, mint elődei, melyek inkább a baloldal felé húztak.

Kapcsolódó írásaink