Külföld

Megmérgezhették Putyin bizalmasát

Súlyos egészségügyi problémákkal szállították kórházba a földközi-tengeri Szardínia szigetén Anatolij Csubajszt, Vlagyimir Putyin orosz elnök nemzetközi szervezetekkel fenntartott kapcsolatokért felelős egykori különmegbízottját – ismertette hétfőn a La Repubblica című olasz napilap.

Megmérgezhették Putyin bizalmasát
Anatolij Csubajsz, Vlagyimir Putyin orosz elnök nemzetközi szervezetekkel fenntartott kapcsolatokért felelős egykori különmegbízottja
Fotó: AFP/Anadolu/Sefa Karacan

„Ez természetesen sajnálatos hír, mihamarabbi jobbulást kívánunk neki” – mondta hétfőn Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője. Csubajsz megbetegedéséről elsőként Kszenyija Szobcsak ismert orosz műsorvezető számolt be vasárnap a családra hivatkozva. Mint közölte, a 67 éves férfit válságos állapotban szállították az intenzív osztályra. „Rosszul lett. A keze és a lába is lebénult” – ismertette. Hozzátette, hogy azt a helyiséget, ahol Csubajsz legutóbb tartózkodott, fertőtlenítették.

Ugyanakkor a Mater Olbia nevű klinika főigazgatója hétfőn az Adnkronos.com olasz hírportálnak nyilatkozva elmondta, hogy „Csubajsz állapota javulóban van, rutinvizsgálatokat végeznek rajta, de nincs semmiféle kémtörténet” – hangsúlyozta Marcello Giannico, aki mindemellett a titoktartásra hivatkozva nem tárta fel, hogy pontosan mi történt Csubajsszal.

Csubajsz márciusban távozott tisztségéből, és feleségével elhagyta Oroszországot. Hírügynökségek akkor névtelenséget kérő forrásokra hivatkozva arról számoltak be, hogy lemondása Oroszország Ukrajna ellen indított háborújával állhat összefüggésben. Peszkov szerint Csubajsz önszántából mondott le. Mindemellett Csubajsz magánügyének nevezte, hogy ha tartósan el kívánja hagyni az országot.

Megbetegedése miatt olyan feltételezések jelentek meg a közösségi médiában, amelyek szerint Puytin egykori bizalmasát megmérgezték. A La Repubblica szintén arról cikkezett, hogy vizsgálják a mérgezés gyanúját, de rosszullétének oka egy ritka idegrendszeri megbetegedés – a Guillain-Barré-szindróma – is lehet.

Kapcsolódó írásaink