Külföld

A magas gázárak a liberális világrendet szolgálják

Fütyülnek Ukrajnára, saját politikai érdekeiket védik az amerikai progresszívek

Sokan gyanították ezt, de a Fehér Ház egyik tisztviselője a múlt héten végre kimondta: a nyugat Ukrajnában nem is annyira az ország szuverenitásáért harcol az orosz invázió kapcsán, hanem inkább a liberális világrend győzelméért.

A magas gázárak a liberális világrendet szolgálják
Brian Deese szerint a magas energiaárakat le kell nyelnünk, hogy megvédjük a liberális világrendet.
Fotó: Anna Moneymaker / GETTY IMAGES

A Washington Examiner cikke szerint jókora felháborodást keltett Brian Deese, az amerikai Nemzeti Gazdasági Tanács igazgatója a CNN hírtévé műsorában elhangzott kijelentésével, miszerint az Egyesült Államok magas gázárai azt mutatják, hogy a Biden-kormányzat a „liberális világrendet” védi. Mindezt alig néhány órával azután jelentette ki, hogy Joe Biden elnök újságíróknak azt mondta, hogy az embereknek számítaniuk kell arra, hogy a gáz ára magas marad, „amíg Ukrajna megnyeri az Oroszország elleni háborúját.” Amit az elnöktől hallottunk, az a liberális világrend jövőjéről szól, ki kell tartanunk – mondta Deese.

„A Fehér Ház nyíltan kijelentette, hogy csak azért kell többet fizetni a benzinért, hogy egyben tudják tartani a liberális világrendet. Ébredjetek fel!” reagált a hírre Lauren Boebert republikánus kongresszusi képviselőnő.

Marjorie Taylor Greene szintén republikánus képviselő szerint pedig „az infláció miatt sok embernek szűkös a pénze, különösen az időseknek, akik alig tudnak élelmiszert vásárolni. A tartósan magas benzinárak miatt az emberek kevesebbet vezetnek, mert nem engedhetik meg maguknak. Nem fogunk fizetni Biden liberális világrendjéért. Az emberek dühösek.”

„Amikor a Fehér Ház tanácsadói bemennek a tévébe, és azt mondják, hogy továbbra is magas gázárakat kell fizetnünk, hogy a liberális világrend megmaradjon, akkor minden amerikainak fel kell ébrednie. Ez egy globalista puccs” – tweetelte J.R. Majewski ohiói republikánus képviselőjelölt.

Kapcsolódó írásaink