Külföld

Spanyolországnak is fontos Szerbia

Spanyolország támogatja Szerbia és a nyugat-balkáni térség európai integrációját. Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök Szerbiában kezdte meg négynapos, nyugat-balkáni körútját.

Új lendületet szeretne adni az uniós bővítésnek és reményt a térségbeli országoknak arra, hogy előbb-utóbb csatlakozhatnak az EU-hoz – egyebek mellett erről is beszélt péntek késő este – Aleksandar Vucic szerb elnökkel közösen tartott – belgrádi sajtótájékoztatóján Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök. A madridi kormány feje aláhúzta hazája határozottan kiáll Szerbia és a Nyugat-Balkán integrációja mellett.

A spanyol kormányfő Szerbiában kezdte meg négynapos, nyugat-balkáni körútját. Belgrád után Szarajevóba, Mostarba, Podgoricába, Szkopjéba és Tiranába is ellátogat majd. Pedro Sánchez emlékeztetett, a térség országai az európai integráció különböző szakaszaiban vannak. Szerbiával és Montenegróval már évek óta folynak a csatlakozási tárgyalások, Albánia és Észak-Macedónia esetében néhány hete hagyták jóvá azok megkezdését, Bosznia-Hercegovina pedig benyújtotta uniós tagjelölti kérelmét.

A spanyol miniszterelnök belgrádi sajtótájékoztatóján kitért az orosz-ukrán konfliktusra is. Szerinte ez arra sarkallta Brüsszelt, hogy újragondolja bővítési politikáját, és ezzel megnyílt a lehetőség a kelet-európai országok számára is. Ukrajna és Moldova a közelmúltban tagjelölt országgá vált, ezzel a lehetőséggel kellene élnie a Nyugat-Balkánnak is – jelezte.

Koszovó 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, ezt azonban Belgrád azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is saját déli tartományának tartja a többségében albánok lakta területet. Az Európai Unió országainak többsége elismerte Koszovó függetlenségét, Spanyolország viszont azon öt tagállam egyike, amely szerint nem önálló entitásról van szó, ezért Pedro Sánchez nem is utazik oda.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom