Külföld

Biden koronavírusos, eközben rákosnak gondolja magát

Egy nemrég tartott beszédében Joe Biden amerikai elnök azt mondta, ő és még sokan mások is rákkal küzdenek a környezeti szennyezések miatt. Mindeközben kiderült, hogy Biden elkapta a koronavírust, a tünetei enyhék.

Biden koronavírusos, eközben rákosnak gondolja magát
Újfent félreérthető dolgot mondott Biden, a Fehér Háznak magyarázkodnia kellett
Fotó: AFP/Brendan Smialowski

Csütörtökön kiderült, hogy Joe Biden elkapta a koronavírust, a tünetei azonban enyhék. A Fehér Ház szerint az elnököt megvédik a betegség ellen a már megkapott oltásai.

Mindeközben a napokban attól volt hangos a sajtó, hogy az amerikai elnök megint félrebeszélt egy nyilvános eseményen, ami miatt a Fehér Ház ismét magyarázkodásra kényszerült. Joe Biden szerdán a globális felmelegedésről és az egészségi állapotokról beszélt, majd felidézte, hogy a gyerekkori otthonához közel, Delaware államban volt egy olajfinomító, amely káros anyagokat bocsátott ki. Ezután az elnök azt mondta, hogy éppen emiatt küzd ő és sok más ember, akikkel együtt nőtt fel, rákkal, és amiért Delaware-nek van a legmagasabb rátája a rákos megbetegedéseket illetően az Egyesült Államokban.

Objektum doboz

Biden kijelentésén sokan meglepődtek, hiszen az elnök jelen időben beszélt a rákról, mintha jelenleg is ezzel a betegséggel küzdene. Végül ismét a Fehér Háznak kellett közbelépnie és megmagyaráznia, hogy az elnöknek valóban volt rákja, ám múlt időben. Mint kiderült, Joe Bidennek volt bőrrákja, még az elnöksége előtt, de nem melanóma típusú. Ezt egyébként leírta az elnök orvosa is, Dr. Kevin O’Connor tavalyi egészségügyi jelentésben, ahol azonban nem az olajiparban jelen lévő vegyi anyagokat nevezte meg indokként, hanem a sok napon töltött időt az elnök esetében, fiatalon.

Nem ez volt az első alkalom, hogy Joe Biden nyilvánosan félrebeszélt vagy furcsán viselkedett. Az egyik legutóbbi alkalommal Biden azt is felolvasta a súgógépről, amit nem kellett volna, azaz a neki szánt utasításokat, mint például azt, hogy „az idézet vége, ismételje meg a sort.” De olyan is volt, hogy az amerikai elnök úgy nyújtott kezet, hogy nem is volt senki körülötte.

Kapcsolódó írásaink