Külföld
Nem kérnek a németek az átnevelésből

Keményen bírálta a napokban a Németországban kormányzó szociáldemokrata–zöldpárti–liberális (SPD–Zöldek–FDP) koalíciót Markus Söder jobbközép bajor tartományi miniszterelnök. A Bild am Sonntagnak a Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke úgy fogalmazott, a koalíció pártjainak egy igazi közös pontja van, mégpedig az, hogy „át akarják nevelni a német lakosságot”.
Úgy fogalmazott, a pártok színei alapján jelzőlámpának (Ampel) nevezett koalíció a hétköznapi polgárok ellenében akarja kikényszeríteni a társadalmi változásokat, ez pedig épp az ellentéte az általuk hirdetett szabadságnak.
Söder helytelennek nevezte, hogy rá akarják erőltetni az emberekre a genderideológiát, állami szintű szabályokat hoznának az étkezésre, szabadon elérhetővé tennének olyan drogokat, mint a kannabisz.
Megjegyezte, az ellenzéki Baloldal (Die Linke) keménydrogokat is legalizálna, mint például a kristálymet.
Markus Söder tudatosan helyezkedik szembe a berlini jelzőlámpa koalícióval – mutatott rá lapunknak Bauer Bence, az MCC Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója, emlékeztetve: 2023 szeptemberében Bajorországban tartományi parlamenti választás lesz, amelyen többek között Söder újraválasztása a tét. Felidézte, mióta 2018-ban a CSU Söder ellentmondásos politikájának köszönhetően elveszítette abszolút többségét, a jobbközép–bázisdemokrata jellegű Szabad Választókkal (Freie Wähler, FW) koalíciós együttműködésre kényszerült.

Bauer Bence rámutatott arra is, hogy a müncheni az egyetlen olyan tartományi kormány Németországban, amelynek egyik szövetségi kormánypárt – azaz az SPD, a Zöldek és az FDP – sem tagja, így Söder „mindenféle koalíciós aritmetika figyelembevétele nélkül tud ellenzéki politikát folytatni”.
„Ennek némileg ellentmond az a tény, hogy a tartományi kormányok viszont a szövetségi törvényhozásban a Szövetségi Tanács, a Bundesrat révén részt vesznek, így közvetve az őket alkotó pártok is kvázi kormánypártok, azaz »igazi ellenzék« a német közpolitikai berendezkedésben nem is nagyon van” – jegyezte meg. „Ez alól csak a szélsőséges nézeteiről ismert Alternatíva Németországnak (AfD) jelent kivételt, amely egyik tartományi kormányban sincs jelen, mindenhol ellenzékben, és egyúttal »politikai karanténban« van” – tette hozzá.
A szakértő szerint tartalmilag sok mindenben osztani lehet Söder meglátásait:
A német szövetségi kormánykoalíció ténylegesen egy erősen balliberális–zöld agendát akar megvalósítani.
Példaként említette a Zöldek által propagált „gendernyelvezetet”, melyet egyébként a németek nagy többsége nem támogat.
„Ugyanígy sok társadalompolitikai célkitűzés is – enyhén szólva – tendenciózus, mint például az önrendelkezési törvény, vagy az abortusz reklámozása. Ehhez hasonlóan a »nevelési szándékkal« fellépő zöld mainstream sokak szerint tilalmakkal, felemelt mutatóujjal, moralizálva igyekszik a németek társadalomnak kijelölni a kívánatos irányt. Ez sok esetben megnyilvánul a társadalompolitikai, de akár gazdaság-, ill. energiapolitikai kérdésekben is, valamint a kül- és Európa-politikában is tetten érhető” – fejtette ki.
Bauer Bence szerint „a német társadalom közepe az ilyen extrém társadalompolitikai kísérleteket kritikusan szemléli, ezek javarészt egy szűk, nagyvárosi, balos identitáspolitikai elit ügyei”. „Bár vannak vélt vagy valós balliberális társadalmi mozgások, a németek javarészt – a magyarokhoz hasonlóan – munkával és tisztességgel szeretne egy jó, kiszámítható, biztonságos országban élni, melynek középpontjában a munka- és tulajdon alapú társadalom, az otthon, a család és a saját szűkebb pátriába fektetett bizalom és jövőkép áll” – magyarázta.