Külföld
Szlovákia megtartja atomerőműveit

Mindezt a TASR hírügynökségnek a tegnapi európai parlamenti vita előtt nyilatkozta, amely során az európai képviselők megszavazták a gáz és atomenergia zöldenergia-erőforrásként való besorolását.
A kérdést a szlovák kormányfő Szlovákia nemzeti érdekei szempontjából kulcsfontosságúnak nevezte, de rátért az úgynevezett zöldátmenet kérdésére is, amelyet a politikus szerint fel kell gyorsítani. Úgy fogalmazott: „Továbbra is a Szlovákia szén-dioxid-mentesítéséhez vezető úton akarunk haladni, ugyanakkor szavatolnunk kell az energiabiztonságot polgáraink számára”, de elkötelezte magát a 2050-ig megvalósítandó európai klímasemlegesség mellett is.
Heger szerint az ukrajnai háború volt az, amely akadályt gördített az európai klímapolitika útjába, és ez kényszerített vissza néhány tagállamot a szénenergia hasznosításához. Ezt az állapotot minél korábban meg kell szüntetni, vélekedett a szlovák vezető, és megjegyezte, országa csak az atomenergiának köszönhetően tudja mindezt elkerülni. Hozzátette, rendszeres kapcsolatban áll az Európai Unió vezetőivel, ezáltal látja, hogy mindannyiuknak ugyanaz a céljuk, tehát teljesíteni az európai zöldmegállapodást.
Ugyanakkor rámutatott arra, hogy az energiaellátásban és -politikában minden egyes tagállam kiindulópontja eltérő. Eduard Heger szerint ezeket a különbségeket nem lehet figyelmen kívül hagyni, mert ez azzal járhatna, hogy megkárosítanák a szlovák gazdaságot, és kitennék a szlovák polgárokat az energiaszegénység veszélyének. Szlovákiának jelenleg két működő atomerőműve van, az egyik Mohi (Mochovce), a másik Jászlóapátszentmihály (Jaslovské Bohunice) településen.